Lemez

A trójaiak

Zene

Liszt élettársa, Sayn-Wittgenstein hercegné az 1850-es évek közepén megemlítette Hector Berlioznak, hogy Wagner a Ring-ciklus megalkotására készül: ha minden igaz, ez a közlés adta a kezdőlökést a francia mester számára, hogy megkomponálja a maga gigantikus operáját. A trójaiak végül olyan monumentálisra sikeredett, hogy az első teljes színpadi előadására csak jóval Berlioz halála után kerülhetett sor, s a Vergilius nyomán készült ötfelvonásos máig az operaházak egyik legnagyobb erőpróbájának számít. A négy CD-re épp csak ráférő opera azért a másik értelemben is okvetlenül nagy mű: ezt most A trójaiak iránt rég elkötelezett idős amerikai karmester, John Nelson felvétele is igazolja. Mert bár Berlioz bizonyosan nem volt az operatörténet legtermékenyebb fantáziájú melodistája, a Gluck szellemét idéző szerkesztési mód, a romantikus operazenekar teljes színgazdagsága meg az epikus lépték és az aprólékos kidolgozás együttes jelenléte lenyűgöző összhatást teremt. A strasbourgi zenekar és a felvételen közreműködő három (!) kórus átveszi Nelson lelkesedését, a szólisták pedig osztályon felüliek, jóllehet mindössze egy szem világsztár énekel a soraikban: a most is hibátlan Joyce DiDonato, akire egészen a harmadik felvonásig kell várnunk, hiszen a kar­thá­gói királynő, Dido csak akkor kerül sorra. Az első két felvonást a Kasszandrát alakító kanadai koloratúr-kontraalt, Marie-Nicole Lemieux uralja: neki nemcsak a hangfaja, de a drámai kifejezőereje és a vokális teherbírása is különleges. Az Aeneas szólamát teljesítő amerikai tenor, Michael Spyres pedig itt is megbámultatja pazar magasságait és meglepően hiteles francia előadói kultúráját. A négyórányi hangfelvételhez stílszerűen még egy majd’ másfél órás játékidejű DVD-bónusz is jár: a strasbourgi Salle Erasme pódiumát zsúfolásig megtöltő, a tavaly áprilisi koncertszerű előadás leghatásosabb részleteivel.

Erato, 4 CD + 1 DVD, 2017

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.