Kirovski (és semmi boldog őse, ismerőse): Cím nélkül által, világosan

publikálva
2002/1. (01. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mondom, hiába nagyon hízelgő a részedről, hogy ezt mondod - ezt mondom neki -, hiába, szóval nem vagyok szerecsenjátékos. Haha. Ilyen viccesre veszem. Mert azt mondja, ilyen szerecsenjátékost (víg feketét?) ő még nem látott, aki hivatalnok, könyvelő stb. módra... és nem az, hogy egy adott összeget feldob, aztán ha az vész, hát vész, nem, azt mondja ő, te (én) keményen küzdesz a mérleg egyensúlyáért etc. Hát minimum, mondom, csak nem vagyok szerecsnes, szercsernes, szrecsen, mondjuk. Másvalaki meg azt mondja...

"Majd, ha. Na ja!"

Mondom, hiába nagyon hízelgő a részedről, hogy ezt mondod - ezt mondom neki -, hiába, szóval nem vagyok szerecsenjátékos. Haha. Ilyen viccesre veszem. Mert azt mondja, ilyen szerecsenjátékost (víg feketét?) ő még nem látott, aki hivatalnok, könyvelő stb. módra... és nem az, hogy egy adott összeget feldob, aztán ha az vész, hát vész, nem, azt mondja ő, te (én) keményen küzdesz a mérleg egyensúlyáért etc. Hát minimum, mondom, csak nem vagyok szerecsnes, szercsernes, szrecsen, mondjuk. Másvalaki meg azt mondja...

...pardon, a lényeget felejtettem le: más vagyok. Nyet, szrecsen, mondá Puskin, más. (Vagy ha Lermontov mondta, hát ő Bájront mondott.) Süllyedő kulturális javak. Az a mondás is süllyed, hogy mit vinnél magaddal a szigetre. A szigetre egy egész embercsapat megy, robinzonnak, és egy egész stáb. Jerry Hall meg Mrs. Robinsont játssza, khm, khm művészi nívón - micsoda egy arczjáték! szrecsen! -, és a stáb felveszi, hogy Rolling Mick várja a színészbejárónál virággal, majd kart öltenek, ez. Nyerjen Brazíliának a Rubens Bar. Tehát: hogy én egész mást csinálok (sajnos) ezzel a kirovszkizással és lakapriszozással, már csak annyit se, hogy a nagy angol (dubai, opáli) élmezőnyt ismerném, maximum a zsokékat, akik az alacsonyabb kategóriákban is lovagolnak, na ott ki lovagolna, a Mári szakácsnéni? Ebben különbözik - hálégnek - más elit foglalkozásoktól, mégse jön el Tartini az ekét tartani (Karinthy "az én rózsám"-ról, vagy az emberjogi bizottság elnökéről, nem jön el Arany János híres versének tyúkperére ő).

De neked, mondja valaki, azért ez nem rémes, ez rémes, mondja, ez neked egész kötelességeddé vált már (a kirovszkizás, lakapriszozás), ez téged nagyon megviselhet, ez engem nagyon megvisel, mondom, és ebben maradunk. Már nem mondom el neki, századszor (négyzetgyök-mínusz-egyedszer, egy ilyen egyed), hogy a hajnali felkelés, amit különben megszoktam, ilyenkor megvisel, a pályaudvarra kimenni, megvisel, a vonat, megvisel, hogy jönnek folyton, megvisel, hogy aztán senki se jön, megvisel, hogy az ismerős helyeket látom, megvisel, titkon megvisel, hogy miért visel meg mindez, és akkor még csak el se érkeztünk az idegen városba.

Mondhatnám: engem az visel meg, olykor, ami lassan ("tetszett volna", "tetszene") a legtermészetesebb mindenkinek, hogy milyen szarul van fizetve ez a betűkopogtatás. De még csak az is hagyján, itt a pofádba mázolhatnak sok gorombaságot, jó, akkor kiegyeztünk, visszavonom, mint Galileo (lónév), lemodok, mint Lermontov (Jelcin, Puskin már volt, lónév, Gorbi is, Lermontovról, aki talán a legjobb volt Puskin közül, nem tudok így), nem szóltam megint egy szót se, legyenek boldogok, akik állítólag már európajuniós honorok szerint dolgoznak; nem is ez, de a röhej (senkinek a szíve nem fog megszakadni), hogy mikor "azt a két könyvemet csináltam meg épp", na ja, mindenki épp azt az ő könyvét csinálta meg, hogy akkor inog meg a dolog (az intézmény, a kvkiadás) hitele a szememben, kinek a szemében volt ez még szilárd, mindenkiében inog, rég, te erre csak most jössz rá? Semmit se mondhatsz, mindenre mindenki már rég rájött.

Megyek a csarnokba.

Visszaviszem az egri üvegeket. Csak a rend kedvéért. Régen ugyanennyiért üvegpénzből ki lehetett menni Csobánkára. Ki lehetett taxizni. Szentendrére. Majdnem Leányfalura. Most egy üveg bort nem kapsz ennyi üvegpénzen.

Ez már végképp barom szint.

Ne add föl, kontrázzák nekem Kafkát (már megint Kafka, ráadásul őt fordítom éppen), nekem aztán ne mondják, nekem ne mondjatok ti semmit, mondta a mamám, ti hazamentek, én meg itt maradok (Benczúr elfekvőkórház; ma már az is megfizethetetlen volna; József Attila sem mondaná olyan könnyelműen azt az "itt csak meghalni sikerül"-t, bár pont őt itt hagyni kell, szegény drágát, van, ami marad), maradok tisztelettel. Nem adom fel mégse a lószakmát. Mennyi része van pedig!

Az átszemcsézett délelőttök és delek, szó szerint átitatódók, kell kaja, de az rosszat tesz majd, jó lenne ásványvíz, de akkor nincs meg a mólé belső láger. Passzív maradsz, amit később bánsz meg. Nem egyszerű.

Az állandó, az állandó, az állandó és folyamatos fáradozás. Vagy a fáradozás lehetőségének a hiánya. (Munkanélküliség. Előbb lehet pia nélkül - nagyon is lehet - élni, munka nélkül nekem nem. Ezért, hogy a ló is munka. Kicsit bizarr módon az - La Caprice! meg van fejtve! mi tetszett nekem rajta, hát nem is Paganini -, de az. Hagyjuk.)

Ne hagyjuk.

Jó lecsengeni. Mint itt megint.

Könnyelmű engedékenység. Hála isten, kevesebb bábu, kevesebb gond. Meg hát repültem én erről a helyről, már kétszer is.

Mást meg egyelőre ne firtassunk, legyen békesség.

Mindez semmi ahhoz, ha egy 5/2, 3/1, 7/2, 7/2, 25/1 szekvencia lesz majd egy ötindulós futamban.

Remélem, az iménti összehasonlítást senki se vette komolyan azért.

De valami békéset is mondanom kellett csak.

A regény, a legkisebb regény is kétféle lehet. Vagy tudja a végét az író, akkor nagyokat ravaszkodhat, aknákat rejthet el stb. Vagy: rizikós, mi lesz. Chandler talán így volt, én nem tudom, Dosztojevszkij, nagyon úgy nézem (na, ő szerecsenjátékos volt, vesztett is alaposakat) (én is vesztettem, de nem dosztojevszkiji méretekben, mondjuk, írói ismertségünk arányának megfelelően csak, s ha így megy tovább... a végén még pluszba jövök fel). A regény, az igazi regény, nemcsak a nyelvi szövegirodalomtól különbözik. Hanem a lelki szövegirodalomtól, az önéletrajzi szövegirodalomtól etc. is. De ezt a kedvenc teóriámat most kihagyom. A legizgalmasabb regényfélék egyike mégis az, mikor az írónak fogalma sincs, mi kényszeríti a mű ilyen vagy amolyan alakítására. Mi fog történni még vele, amit a regénybe kell írnia, mert az a regénybe tartozik. Ennél még sokkal legeslegizgalmasabb, hogy életének regénye a regény alapján (na, már ha némelyek elolvassák) miként alakul. S az már nem fér a regénybe, azt már maga lássa. Mindegy, itt van Totyi (még tragikusabb vesztésbe rohanok vele, mint ezer lófutammal), itt a Koala Kártyabajnokság... mi van még itt? Más semmi. Az biztos, hogy a szar életet disznóság, ha a halálunk reményével kéne vigaszossá tenni. Hát ezért a szarért haljak meg? Mégis, hogy könyvkiadni nem kell majd, az jó lesz. Vagy már tudtomon túl.

publikálva
2002/1. (01. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...