Magyar Narancs: Nagyapád a sokak számára ismert Blum Tamás volt, de te már nem ismerhetted őt. Svájcban, ahol nevelkedtél, a nagyanyád kezdettől fogva magyarul beszélt hozzád?
Blum Vera: Igen, nyaranta pedig elhozott a Balatonra, hogy gyakoroljam a magyart. Otthon anyámmal schwizerdütschül, apámmal, ha kettesben voltunk, magyarul beszéltünk. De magyarul írni és olvasni soha nem tanultam igazán. 2013-ban Magyarországra jöttem, hogy nagybátyámmal, Bächer Ivánnal magyarul olvassunk, de ő sajnos pár hónapra rá meghalt.
MN: Nagyon tetszik, hogy az asszisztensséget nem tartottad valami másodrendű foglalkozásnak, és nem érzed magad elfuserált zenésznek.
BV: Az asszisztens szerepe fontos, ő fogja össze a szálakat! Megtaláltam a saját utamat, úgy érzem, kiegészítem a zenészeket. Gyerekkoromban fuvoláztam és zongoráztam, de nem bánom, hogy nem lettem zenész. Nagyobb szükség van egy jó szervezőre, mint egy középszerű zenészre.
MN: Miből áll egy asszisztens munkája?
BV: Ez teljesen attól az embertől függ, akinek asszisztálok. Kicsit olyan, mintha zenekarban zenélnék, fuvolista, ütős vagy hegedűs vagyok, ami technikailag teljesen más, de mégis összefügg. Fischer Ádámnál kicsiben kezdtem, legyek ott a próbákon, szóljak neki az időpontjairól, oldjam meg, ha valami baj van, hozzam ide X. Y.-t. Ádámnál a kávé ment, a dél-amerikai Rubén Dubrovskynál persze a mate tea. Nála főleg a zenekara logisztikájáért voltam felelős. Fischer Ivánnál mindent csináltam, az ebédbeszerzéstől a szerződések letárgyalásáig a Berlini Filharmonikusokkal. Mellette kerültem kapcsolatba a nagyzenekarokkal. Roland Kluttignál pedig főleg az időpontok egyeztetése volt a feladat, de nála a programok összeállításában is részt vettem, amit nagyon szerettem.
MN: Ez a karrier valahogy a Pussy Riottal kezdődött.
BV: A Pussy Riot 2012-es letartóztatása Svájcban óriási visszhangot keltett. A zürichi színház pódiumbeszélgetéseket szervezett a művészet és a szabadság témájában. Ádám volt az egyik előadó, így ismertem meg. Leültünk beszélgetni, kérdezte, mi a kedvenc operám, mondom a Hamupipőke. És láttad az itteni bemutatót? Igen. Ki vezényelt? Fogalmam sincs. Kiderült, ő vezényelt. És Budapesten mit láttál? Egy Kékszakállút. És ott ki vezényelt? Fogalmam sincs – persze ő volt. Tetszett, hogy nem hiú, nem sértődött meg, hanem felkért asszisztensnek, pedig tizenhat éves voltam. Még gimnáziumba jártam, úgyhogy csak tizennyolc éves koromtól kezdhettem vele a munkát. De addig is felkészültünk a Wagner-napokra, magyarul leveleztünk, és ő mindig kijavította a leveleimet. A tárgyas és alanyi ragozásban azért máig nem vagyok biztos. Mind a négy karmesternél más szemszögből láttam a munkát. Gyakran láttam, hogy a vendégkarmester a koncert után sokszor egyedül ül egy vendéglőben vagy a szállodában, és ilyenkor jó, ha tud az asszisztenssel beszélgetni vagy dolgozni. A karmesteri szakma magányos tud lenni.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
