Elõször is a Rivermudtwilight lemez kapcsán két hete már megdicsért (lásd: Világos beszéd, Magyar Narancs, november 19.) három zenész egyszerre volt szerény, kedves és szórakoztató az obligát "jó estét, szervusz Budapest!" köszöntésen messze túlmutató és a "rettenetes" szót különös lelkesedéssel ízlelgetõ lelkes nyelvi erõfeszítéseivel, fanyar megjegyzéseivel. Justin Adams adta a fegyelmezettségbe burkolózó fõnököt, Ben Mandelson a derûs bumfordit, Lu Edmonds pedig a jóravaló, ámde hebehurgya bohóc lendületes szerepét dolgozta ki illõ visszafogottsággal.
A dalok sorrendje lényegében a lemez mûsorát követte, remek, kissé talán fémesebb hangzással, jóval erõteljesebb énekhanggal, szépen, kigyakoroltan. De nem a tökéletesség önelégültsége, hanem a zenélés öröme érzõdött rajtuk mindvégig, és jól állt nekik minden: a keményebb gitározós menetek, a balladák elérzékenyült búbánata, a latinos lüktetés, a keleties hangzások szélfútta sóvárgása, az oroszos vadulás - elsõ közös koncertjüket Szibériában adták, amint evvel egy vodka-tárgyú történetben el is büszkélkedtek. Aztán amikor a lemezen nem szereplõ Wayfaring c. számukat mintegy távolodóban a mi Marton kollégánknak ajánlották, végképp kivívták feltétlen rokonszenvünket.
Mûvészetek Palotája, november 24.
*****
