A Live Remix mint márkanév és rendezvénysorozat két derék norvég elektronikus zenekészítő, bizonyos Jan Bang és Erik Honoré leleménye: miután elunták, hogy otthon, steril körülmények között, álló nap a kütyük és vasak fölött görnyedve gyártsák szerzeményeiket, úgy döntöttek, hogy a sokéves rutin során elsajátított, figyelemre méltó zenekészítési és improvizációs képességeiket más feladatoknak szentelik. A két remixőr ideája szerint közönségük előbb meghallgat egy vagy akár több, önmagában is izgalmas "élő" koncertet, majd azok végeztével Bang és Honoré nekiesik a hanganyagnak, szétcincálja, újból összerakja, s az eredetiből valami egészen mást állít elő. A koncepció köré egy komplett rendezvénysorozat szerveződött: az évről évre a norvégiai Kristiansandban megrendezett Punkt zenei fesztivál a kezdetektől (2005) jelentős nemzetközi respektust vívott ki magának - a tavaly őszi rendezvényen például fellépett Brian Eno és Jon Hassell is.
Most szombaton azután a Trafó közönsége is ízelítőt kapott a Punkt kínálatából - ráadásként már délután, mintegy a kellemest a hasznossal ötvözve, bárki meghallgathatta a legendás brit Touch kiadó két alapítójának előadását (illetve megnézhette filmjüket). Az árukapcsolás nem véletlen, elvégre az est számos fellépője publikálja zenéit a Touch címkéje alatt. Többek között rögvest az első fellépő, a svéd BJNilsen - aki ezúttal kedves alkotótársa, Hildur Gudnadóttir társaságában lépett a színpadra. A kiváló, s fiatal kora dacára máris jelentős nemzetközi hírnévnek örvendő izlandi csellista hölgy számos szólóanyaga (ezeket részben Lost In Hildurness név alatt, részben az Angel duóval, illetve BJNilsennel közösen publikálta) mellett szerepelt a múm, a Pan Sonic, és a Schneider TM lemezein, sőt Jamie Lidell tavalyi, Jim című albumán is - ezenkívül együtt turnézott az Animal Collective-vel, s játszott az újraalakult Throbbing Gristle társaságában is. A svéd zenekészítővel közösen előadott produkciójuk tán az este legérdekesebb megmozdulása volt: a Hildur Gudnadóttir által játszott hangokat és futamokat BJNilsen sorra-rendre kicsi, ravasz kütyüjébe gyűjtötte, s a továbbiakban ezek hurkolásával és manipulációjával egyfajta sajátos hangszőnyeget terített zenésztársa, s a t. publikum elé. Amint a sűrűn fortyogó hangfolyam találkozott a csellista lány hol hűvösebb-elidegenítőbb, hol pedig meglepően meleg és melodikus futamaival, apróbb csodák keletkeztek: gyakorlatilag negyvenperces, hipnotikus folyamatzenét hallhattunk, amit - nyugodtan mondhatjuk - egy percig sem lehetett megunni. A helyenként kissé indusztriálisan sötét, ambientszerű muzsika már magában is egy sajátos remix: az elektronikus manipulátor folyamatosan asszimilálja a magában is alaposan torzított és széteffektezett csellóhangokat - ez a nyersanyag pedig valósággal kínálja magát a további újrahasznosításra. S hogy a hozzávalók között legyen valami organikus, hazai termék is, arról Szalóki Ági gondoskodott. A szólóban, minden kíséret nélkül, gyönyörű énekhangon előadott dalcsokor (közöttük egy klasszikus Sebestyén Márta-szám feldolgozása) önmagában is hangos sikert aratott, s csak ezután (meg némi szünetet követően) lépett a pályára Bang és Honoré.
A két ravasz norvég ráadásul nem pusztán az előző koncertek nyersanyagából dolgozott - hoztak azért magukkal egy kis "hazait" is, ráadásul az est egyik fénypontjaként velük lépett fel a norvég zenei élet immár három évtizede meghatározó alakja, Sidsel Endresen énekesnő is. Aki figyelemmel követi lenyűgöző pályafutását, tudhatja, hogy miközben bőséggel készít "hagyományos" dzsessz-szerű lemezeket (figyelmükbe ajánlanánk Bugge Wesseltofttal közös albumait), komoly résztvevője a kísérletibb zenei szcénának is. Szombaton azután megtapasztalhattuk, hogy nem csupán figyelemre méltó énekesnő, de hangját tökéletesen tudja akár ritmushangszerként is használni. A Bang és Honoré által kimintázott zenetöredékek, s a belőlük alkotott ritmikus hangfüggöny néha hátborzongatóan olvadt öszsze Endresen énekesnő sajátos s a remixőrök által azonnal, élőben manipulált beatboxolásával és trilláival - s mindehhez még egy szintén helyben összerakott vj-produkció is járt. A takarékosan adagolt, bő félórás remiximprovizáció, no és a már említett, önmagukban is figyelemre méltó előzmények arra mindenképpen alkalmasak voltak, hogy felkeltsék az érdeklődést egy általunk tán még kevésbé ismert, de annál jelentősebb zenei világ iránt.
Trafó, február 21.
