Koncert - Whitesnake

  • - kovacsm -
  • 2008. július 31.

Zene

David Coverdale megragadja a mikrofonállványt, feje tetejére fordítja, felmutat vele az égre, és félreérthetetlen mozdulatokkal sikálni kezdi a rudat.

David Coverdale megragadja a mikrofonállványt, feje tetejére fordítja, felmutat vele az égre, és félreérthetetlen mozdulatokkal sikálni kezdi a rudat. Ezt a mutatványt már a Deep Purple-ben is elõszeretettel gyakorolta, azóta egyfajta védjegyévé vált. Sajnos e sikáláson kívül semmi más nem emlékeztet ma este a régi Coverdale-re. Az egykori szexisten nehézkesen sétálgat fel-alá a színpadon, szinte cammog, köldökig kigombolt ingében öreg úszómesterre hasonlít, vagy amikor riszálni kezdi magát, inkább a feleségére. Szikrázó mûfogai beragyogják a Városligetet. Nem szép látvány, talán be van rúgva, még az lenne a jobbik eset. A nagy kérdés azonban, hogy hová lett a hangja. Morog vagy rikácsol, legtöbbször meg sem próbálja eltalálni a dallamot.

A pár éve megjelent, meggyõzõ koncert-DVD és a dögös idei lemez fényében különösen megrázó az elõadás. A hangszeresek nem tehetnek semmirõl. A zenekar csupa lendület, egy tisztességes énekessel csodákra lennének képesek. A közönség lelkes, szinte telt ház van, és nincs fanyalgás. A régi számokat hangos ováció fogadja, a refréneket egy emberként visszhangozza a lelátó. Mellettem valaki végig kristálytisztán hozza az énektémákat. Szintén zenész, gondolom, mert a nézõtér hemzseg az öreg muzsikusoktól, a nyolcvanas-kilencvenes évek rockszakmája szinte teljes létszámban képviselteti magát. Vajon mit szólnak ehhez? A legérdekesebb az egészben, hogy ez egy szórakoztató koncert. Coverdale szívesen dumálgat a számok között, addig sem kell énekelnie, és szemmel láthatóan remekül érzi magát. A maga keresetlen, komárlacis módján kimondottan szimpatikus figura. És jó a humora, kellemesen ordenáré vicceivel mindenkit levesz a lábáról. A Soldier Of Fortune nyekergõs a cappella verzióját könnyekig hatódva fejezi be, itt már egyenesen Monty Python-i az élmény.

Petõfi Csarnok, július 21.

**

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.