Steve Von Till tavalyi koncertjével ellentétben - ahol a nagy szakállú zenész vegyesen játszotta egyszál gitáros dalait és a Harvestmanbõl ismerõs elszállt, néhol öncélú, effekttekergetõs zajongásait - Kelly mindössze egy akusztikus gitárral érkezett a színpadra, és a koncerten is végig megmaradt az a hangulat, amelyet elsõ szólólemezén, az épp tíz éve megjelent Spirit Bound Fleshen sikerült ennek a mogorva kinézetû figurának szalagra préselnie. Olyasfajta dalok ezek, mintha Johnny Cash hirtelen elfelejtette volna a countryt, és háromhetes Black Sabbath-(urambocsá': Neurosis-)diéta után állt volna neki újra zenélni: mélabús, merengõ, kicsit az amerikai redneck folkzenére, kicsit David Eugene Edwards 16 Horsepower utáni munkáira emlékeztetõ zene, ami Kellynek - és a mély, kicsit dörmögõ-recitáló éneklésének - kimondottan jól áll, ugyanakkor megvan benne a Neurosis súlyossága is, persze az azt kísérõ pusztítás nélkül. A kissé zárkózottnak tûnõ, de azért barátságos Kelly majdnem másfél órát játszott, és ez a koncert csak akkor lehetett volna jobb, ha nem az A38 ehhez a hangulathoz kicsit rideg koncerttermében, hanem mondjuk egy kis klubban, netán egy templomban vagy barlangban rendezik, amilyen helyeken - ahogy ezt két dal között õ maga elmesélte - ezen a turnén is játszott már.
A38 hajó, február 21.
**** és fél
