Fesztiválmelléklet

"Könnyeket fogunk csalni"

Takács Zoltán Jappán zenész, hangmérnök, producer

  • rés a présen
  • 2013. szeptember 29.

Zene

rés a présen: Mitől függ, hogy a zenész, a producer vagy a hangmérnök kerekedik felül benned?

Takács Zoltán Jappán: Attól, hogy melyik énemre van éppen szükség, de persze vannak komoly átfedések. Például amikor egy zenekarral ülök a próbatermükben, és miközben zongorázom, azt magyarázom nekik, hogy ez a dallam milyen jól hangzik majd a második refrénben a 30 éves analóg szintimen, csak majd jól kell belekeverni a mixbe - akkor egyszerre mindhárom.

rap: Mik voltak a nyár legfontosabb munkái számodra?

TZJ: Gyakorlatilag minden fesztiválon ott voltam valamelyik zenekarommal, munkaszinten pedig elkészültünk az A konyhámban című új HS7-dallal, a Punnany új EP-jével, ráadásul folyamatosan dolgozunk az új Soerii & Poolek-lemezen, amiről épp a héten kezdik játszani a rádiók az első beharangozó slágert (Hétfő, szerda, szombat, kedd). Nem mintha ez nem lenne elég, de tettem egy kirándulást az alkalmazott zenék területére, néhány igen elismert tv-csatornának készítek különféle szignálokat, ami igen jó mókának tűnik.

rap: Milyen változásokon mész keresztül, amikor, mondjuk, a HS7-tel vagy a Soeriivel játszol?

TZJ: Számomra a koncert az koncert, a hangszeres játék és az energia szintjén nem igazán van különbség. Jó, a Soerii esetében kissé összetettebb a feladat: nemcsak lejátsszuk a jól begyakorolt dalokat, és örülünk, ha minden összejön, hanem koordinálni is kell. Egy csomó dolog teljesen nyitva van hagyva, és vagy én, vagy Geri (Kovács Gergely) jelez, hogy mikor váltunk, mikor van vége stb. Ehhez sokat kell számolni például.A HS7 ilyen értelemben egy sokkal "profibb" ügy: megpróbáljuk a lehető legpontosabban megvalósítani a próbán kitalált dolgokat, ezért itt a hangsúly inkább a saját játékon van, nem azon, hogy egymást "vezényeljük".

rap: Milyen projektjeid vannak az őszre?

TZJ: A legfontosabb projekt az augusztus 31-ei Hajdihó Fesztivál, ahol a Soerii & Poolek ötéves fennállását ünnepeljük, ennek a szervezése pillanatnyilag szinte minden erőnket leköti, de közben készülnek új Soerii- és HS7-dalok, érkezik majd pár új Supernem, valamint készülünk a 3. Szimfonik Live-ra, ahol mindenkinekaszemébekönnyeket fogunk csalni.

rap: Mi az, amire te azt mondod, hogy jó minőségű zene vagy jó hangzás?

TZJ: Szerencsére viszonylag kevés olyan lemez van, amire nem vagyok büszke, szeretem száz százalékig megvalósítani az elképzeléseimet, ezért hangzásban a saját munkáim közül nem szívesen emelnék ki egyet. Zeneileg pillanatnyilag az új Soerii-dal, a Hétfő, szerda, szombat, kedd a kedvencem, szerintem nagyon őszinte. Általánosságban is az a tapasztalatom, hogy ma már nem annyira a sound, mint inkább a hihetőség-hitelesség tehet sikeressé dalokat vagy előadókat.

rap: Mész-e fesztiválra mint néző?

TZJ: Nem.

rap: Lehet-e szarból várat építeni?

TZJ: Persze hogy lehet, időnként abból élek. Szigorúan név nélkül van néhány olyan, mára kvázi sikeres előadó, akiknek ha megmutatnám a dalaik eredeti verzióit, komoly pislogás lenne a reakció.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.