Zene

Miért néznek rájuk ferde szemmel komolyzenész kollégáik? Mi fán terem a diplomás, városlakó népzenész? Tényleg megfojtja a világzene a táncházat? Kik szereznek manapság népzenét, és egyáltalán: lehet-e élőnek nevezni egy olyan műfajt, amelyért Bartók óta már sokan félreverték a harangot? Erről kérdeztük az MTA Zenetudományi Intézetének igazgatóját. Dr. Richter Pál egyben a Zeneakadémia Népzene Tanszékének alapító tanszékvezetője, a hat éve indult egyetemi képzésről is beszélgettünk.

"Nyoma sincs benne semmiféle romantikus szertelenségnek, külsőséges pátosznak, rossz értelemben vett hatáskeresésnek. Formaérzéke csalhatatlan. Egész zenélése, izzó intenzitása mellett is, fegyelmezett: kristálytiszta logika és impulzív intuíció találkozása." Így jellemezte 1968 márciusában a Film Színház Muzsika kritikusa, a pár évvel később már a német Opernweltet főszerkesztő Fábián Imre a hazánkban akkor debütáló új karmestertitánt, Claudio Abbadót.

Korántsem volt szomorú a vasárnap annak, aki a Müpát választotta menedékül a zord időjárás és a nagycsaládi vendégjárás viszontagságai közt. A Budafoki Dohnányi Zenekar estjén maga a teljes zenekar nem volt jelen, de nem csak ezért volt rendhagyó esemény.

Zenekart talán még sosem láttam sebesebben öregedni. A brooklyni ötös két évvel ezelőtti, második lemezén még a szétrepedés határáig hangosított erősítőkkel kereste a kapcsolódási pontokat az amerikai noise-rock két főága (a Sonic Youth-féle, avantgárd ihletésű kalandosabb vonal és az Unsane nevével fémjelzett durvább, egyszerűbb verzió) között, most, a negyediken viszont már akusztikus gitárokkal és zongorával csatlakozik ahhoz a szintén mélyen amerikai tradícióhoz, amelynek főalakjai közé Neil Youngot vagy Tom Pettyt sorolják.

Nemrég az Akváriumban adott koncertet az egykori New York-i no wave színtér experimentális együtteséből a világ első számú repetitív zajzenekarává lett Swans. A zenekarvezető Michael Girát láthatóan kimerítette az előző napi moszkvai turnéállomás: a frontember többnyire elharapott félmondatokkal válaszolt a Narancs kérdéseire - kivéve akkor, amikor az építőiparról faggattuk.

A Witold Lutoslawski halála (1994) óta eltelt közel két évtizedben a személye és a zenéje iránti érdeklődés - szemben sok jelentősnek gondolt kortársával - nem csökkent. Már életében kivívta a nagyvilág elismerését, napjainkban pedig kevesen vitatják, hogy Lutoslawski a 20. századi zene első számú mesterei közé tartozik.