"Mint a szexben" - Michael Gira, Swans

  • Németh Marcell
  • 2013. április 15.

Zene

Nemrég az Akváriumban adott koncertet az egykori New York-i no wave színtér experimentális együtteséből a világ első számú repetitív zajzenekarává lett Swans. A zenekarvezető Michael Girát láthatóan kimerítette az előző napi moszkvai turnéállomás: a frontember többnyire elharapott félmondatokkal válaszolt a Narancs kérdéseire - kivéve akkor, amikor az építőiparról faggattuk.

Magyar Narancs: Úgy nyilatkozott, hogy a tavaly megjelent The Seer biztosan nem lesz a Swans utolsó albuma.

Michael Gira: Összegyűlt elegendő anyagunk, sőt már bőven több is, mint ami egy új lemezre ráférne; ezek közül néhány dalt ma este is játszunk. Amint befejezek otthon egy számot, rögtön megmutatom a többieknek, és élőben is műsorra vesszük. Azután az anyag már éli a maga életét, és a közönség füle hallatára sokszor teljesen eltérő dolog fejlődik ki belőle, mint amilyennek indult.

MN: Az internet révén jóval nagyobb közönséghez juthatott el ez a lemez, mint a korábbiak - a zenekarnak viszont többet kell turnéznia. Megéri?

MG: Az a helyzet, hogy valamiből meg kell élnem. Ha ács lennék, házakat építhetnék, egy zenésznek viszont turnéznia kell. Egyébként meg öröm látni, hogy olyan közönséghez jut el a zenénk, amelyet valóban érdekel, és nem csak azért jönnek le, mert épp ez a divat. A Swanst amúgy is nehezen lehetne trendinek nevezni. Szóval örömteli dolog, hogy a közönség szereti átélni azokat a szélsőséges érzelmeket, amiket eléjük tárunk a színpadon. Ez lehet éppenséggel az élvezet is, ami egyáltalán nem extrém vagy borongós dolog, ezért arra mindig nyitottak az emberek.

MN: Hasznos dolog a net az olyan független lemezkiadók számára is, mint az ön cége, a Young God Records?


Fotó: Galló Rita

MG: Igen, ugyanis segít népszerűsíteni a zenénket, és eljuttatja olyanokhoz, akiket valóban megérint. Természetesen felvetődik a kérdés, hogy az illegális letöltések dacára megéri-e online jelen lenni, hiszen nagyon sokat ártanak vele nekünk. Ha csak a gazdasági szempontokat nézzük, mostanság nagyon nehéz fenntartani egy lemezkiadót, ezért is kell állandóan turnéznunk. De nem kezdek most hosszas panaszáradatba.

MN: Egy interjúban arról beszélt, hogy sokat olvas a kelet-európai országok második világháborút követő szovjetesítéséről.

MG: A tragikus történelmi események számomra mindig nagy vonzerővel bírtak, bár nem tudom ennek a miértjét. Néha inspirációt is merítek azokból a könyvekből, amiket elolvasok. Van egy dal az Angels of Light Sing "Other People" lemezen, ami a csodálatom kifejezése, egyfajta tiszteletadás az elhunyt hősöknek, akikre majdhogynem szentként szoktam tekinteni. A hétköznapi emberekről beszélek, bármely oldalon is álltak annak idején.

MN: Azok a kollégáim, akik online készítenek önnel interjút, Samuel Beckett portréjával találják szembe magukat a beszélgetés közben. Az előző válasza alapján szinte már az az érzésem, mintha nem is a tengerentúlról érkezett volna Budapestre. Gazdagabbnak találja az európai kultúrát, mint az amerikait?

MG: Egyáltalán nem. Nyilvánvalóan hosszabb múltra tekint vissza, mint a miénk, és nagyon érdekesnek találom, de szeretem az amerikai kultúrát. A szemetet kivéve persze. Sok kiváló filmrendezőnk, dzsessz- és blueszenészünk van.

MN: Csupán őket kedveli?

MG: Azt hiszem, kedvelem azt a fajta hevületet, agresszív lelkesedést, aminek a szörnyű lenyomata tetten érhető a mindennapjainkban is, abban például, hogy üzleti eseménnyé válik az életünk, amelyben ömlenek ránk a reklámhirdetések, és ezt boldogan elfogadjuk.

MN: Fontos, hogy harminc év elteltével is ugyanolyan fülsértően játsszon a Swans, mint a kezdetekkor?

MG: Nem tudom, hogy mindenki egyetértene-e azzal, hogy fájdalmat akarok okozni. Csak azt szeretném, hogy úgy érezzék, mintha fájna. Egyfajta feloldódás-élményről van szó: amint először éri el a csúcspontját a zene, már az játszik minket, és nem mi játsszuk a zenét. Ez egy hihetetlenül felszabadító pillanat. Egyszerre vesztem el és lelem meg magam - mint a szexben. Ezt a felszabadító érzést mindenféle zeneműben képes vagyok felfedezni, a Stooges Fun House-ában és Beethoven Örömódájában is.

MN: Szokott arra gondolni, hogy a korábbi szakmájából (Gira a Swans kezdetekor építési vállalkozóként kereste a kenyerét - N. M.) talán könnyebb lenne most megélnie?

MG: Á, az egyáltalán nem hiányzik! Vannak olyan emberek, akik ebben sokkal jobbak nálam. Az egyik dobosunk például ács, egy kiváló ácsmester. Én soha nem voltam valami nagy tehetség ezekben a dolgokban, mindig csak a fizikai munka bénább részét végeztem. Mindezt ráadásul kizárólag azért tettem, hogy legyen elég pénzem a megélhetésemre, miközben zenéltem is. Léleknyomorító időszak volt. Baromi megterhelő hosszú órákon keresztül trógerolni, majd a nyakba akasztani a gitárt.

MN: Nem érzi úgy, hogy Jarboe távozásával (Gira korábbi felesége a Swans 1997-es feloszlásáig az együttes tagja volt - N. M.) fontos kreatív ellensúlyt vesztett el a Swans, pontosabban ön?

MG: Nagyon intenzív volt a kapcsolatunk - egyben konfliktusokkal teli és forrongó is. Azt hiszem, mindkettőnknek egészségesebb így, hogy szétváltak az útjaink.

Kritikánk a Swans koncertjéről itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.