Magyar Narancs: Úgy nyilatkozott, hogy a tavaly megjelent The Seer biztosan nem lesz a Swans utolsó albuma.
Michael Gira: Összegyűlt elegendő anyagunk, sőt már bőven több is, mint ami egy új lemezre ráférne; ezek közül néhány dalt ma este is játszunk. Amint befejezek otthon egy számot, rögtön megmutatom a többieknek, és élőben is műsorra vesszük. Azután az anyag már éli a maga életét, és a közönség füle hallatára sokszor teljesen eltérő dolog fejlődik ki belőle, mint amilyennek indult.
MN: Az internet révén jóval nagyobb közönséghez juthatott el ez a lemez, mint a korábbiak - a zenekarnak viszont többet kell turnéznia. Megéri?
MG: Az a helyzet, hogy valamiből meg kell élnem. Ha ács lennék, házakat építhetnék, egy zenésznek viszont turnéznia kell. Egyébként meg öröm látni, hogy olyan közönséghez jut el a zenénk, amelyet valóban érdekel, és nem csak azért jönnek le, mert épp ez a divat. A Swanst amúgy is nehezen lehetne trendinek nevezni. Szóval örömteli dolog, hogy a közönség szereti átélni azokat a szélsőséges érzelmeket, amiket eléjük tárunk a színpadon. Ez lehet éppenséggel az élvezet is, ami egyáltalán nem extrém vagy borongós dolog, ezért arra mindig nyitottak az emberek.
MN: Hasznos dolog a net az olyan független lemezkiadók számára is, mint az ön cége, a Young God Records?
Fotó: Galló Rita
MG: Igen, ugyanis segít népszerűsíteni a zenénket, és eljuttatja olyanokhoz, akiket valóban megérint. Természetesen felvetődik a kérdés, hogy az illegális letöltések dacára megéri-e online jelen lenni, hiszen nagyon sokat ártanak vele nekünk. Ha csak a gazdasági szempontokat nézzük, mostanság nagyon nehéz fenntartani egy lemezkiadót, ezért is kell állandóan turnéznunk. De nem kezdek most hosszas panaszáradatba.
MN: Egy interjúban arról beszélt, hogy sokat olvas a kelet-európai országok második világháborút követő szovjetesítéséről.
MG: A tragikus történelmi események számomra mindig nagy vonzerővel bírtak, bár nem tudom ennek a miértjét. Néha inspirációt is merítek azokból a könyvekből, amiket elolvasok. Van egy dal az Angels of Light Sing "Other People" lemezen, ami a csodálatom kifejezése, egyfajta tiszteletadás az elhunyt hősöknek, akikre majdhogynem szentként szoktam tekinteni. A hétköznapi emberekről beszélek, bármely oldalon is álltak annak idején.
MN: Azok a kollégáim, akik online készítenek önnel interjút, Samuel Beckett portréjával találják szembe magukat a beszélgetés közben. Az előző válasza alapján szinte már az az érzésem, mintha nem is a tengerentúlról érkezett volna Budapestre. Gazdagabbnak találja az európai kultúrát, mint az amerikait?
MG: Egyáltalán nem. Nyilvánvalóan hosszabb múltra tekint vissza, mint a miénk, és nagyon érdekesnek találom, de szeretem az amerikai kultúrát. A szemetet kivéve persze. Sok kiváló filmrendezőnk, dzsessz- és blueszenészünk van.
MN: Csupán őket kedveli?
MG: Azt hiszem, kedvelem azt a fajta hevületet, agresszív lelkesedést, aminek a szörnyű lenyomata tetten érhető a mindennapjainkban is, abban például, hogy üzleti eseménnyé válik az életünk, amelyben ömlenek ránk a reklámhirdetések, és ezt boldogan elfogadjuk.
MN: Fontos, hogy harminc év elteltével is ugyanolyan fülsértően játsszon a Swans, mint a kezdetekkor?
MG: Nem tudom, hogy mindenki egyetértene-e azzal, hogy fájdalmat akarok okozni. Csak azt szeretném, hogy úgy érezzék, mintha fájna. Egyfajta feloldódás-élményről van szó: amint először éri el a csúcspontját a zene, már az játszik minket, és nem mi játsszuk a zenét. Ez egy hihetetlenül felszabadító pillanat. Egyszerre vesztem el és lelem meg magam - mint a szexben. Ezt a felszabadító érzést mindenféle zeneműben képes vagyok felfedezni, a Stooges Fun House-ában és Beethoven Örömódájában is.
MN: Szokott arra gondolni, hogy a korábbi szakmájából (Gira a Swans kezdetekor építési vállalkozóként kereste a kenyerét - N. M.) talán könnyebb lenne most megélnie?
MG: Á, az egyáltalán nem hiányzik! Vannak olyan emberek, akik ebben sokkal jobbak nálam. Az egyik dobosunk például ács, egy kiváló ácsmester. Én soha nem voltam valami nagy tehetség ezekben a dolgokban, mindig csak a fizikai munka bénább részét végeztem. Mindezt ráadásul kizárólag azért tettem, hogy legyen elég pénzem a megélhetésemre, miközben zenéltem is. Léleknyomorító időszak volt. Baromi megterhelő hosszú órákon keresztül trógerolni, majd a nyakba akasztani a gitárt.
MN: Nem érzi úgy, hogy Jarboe távozásával (Gira korábbi felesége a Swans 1997-es feloszlásáig az együttes tagja volt - N. M.) fontos kreatív ellensúlyt vesztett el a Swans, pontosabban ön?
MG: Nagyon intenzív volt a kapcsolatunk - egyben konfliktusokkal teli és forrongó is. Azt hiszem, mindkettőnknek egészségesebb így, hogy szétváltak az útjaink.
Kritikánk a Swans koncertjéről itt olvasható.
