Alaposan lefogyva érkezett a nemrég még nyugdíjazás előtt álló bányászra hajazó Hook - láthatóan éveket fiatalodott, és a hasonló frizura alapján akár John Terry apjának is nézhetné az ember. A színpadon viszont a saját fia állt mellette, aki a szakállával úgy nézett ki, mint az örege az 1987-es True Faith környékén. A jellegzetesen üveges hangzású basszusgitározásáról híres Hooky pár éve otthagyta a New Ordert, azóta inkább a Joy Division örökségére koncentrál. Kapott ezért hideget-meleget, és mi is tartottunk a lebőgéstől, de a jelentős fogyás mellett az este másik legnagyobb meglepetése az volt, hogy egyáltalán nem került sor hullagyalázásra, sőt.
Hooky rögtön azzal nyitott, hogy "tegyük szebbé ezt a brutális havazás sújtotta hétfő estét", és már az első számban, az In A Lonely Place-ben remekül eltalálta Ian Curtis mély regisztereit - ez azért is meglepő, mert korábban ritkán énekelt szólót, inkább csak vokálozott. Így az éneklés viszont a basszusozás kárára ment. Hooky vállaltan nem tudja egyszerre hozni a két műveletet, de épp azért tartja maga mellett a fiát, hogy az énekrészek közben kisegítse. A meghirdetett program szerint felcsendült az Unknown Pleasures összes dala, de a buli második felében a Closer borítója is beúszott a képernyőre, úgyhogy arról is kaptunk négy számot, és a "please play Atmosphere" feliratú molinó készítőjének kívánsága is teljesült. A végső ráadás első dala - naná - a Love Will Tear Us Apart volt, végül a koncertet újabb átmeneti JD/NO szám, a Ceremony foglalta keretbe. A jófejkedés viszont még ekkor sem ért véget: Hooky leült a színpad szélére, és aláírt mindent, amit elé raktak, illetve ölelkezve fotózkodott bárkivel. Ezzel végleg sikerült teljesítenie, amit az elején ígért, mi pedig aláírt lemezek és közös képek birtokában, teli vigyorral tértünk vissza a hajóból a Hoth-rendszerbe.
A38 hajó, március 25.
