Vissza-visszatérő előadók esetében óhatatlan az összehasonlítás - márpedig Jamie Stewart (alias Xiu Xiu) egyenesen hazajár hozzánk, a Swans pedig éppen két éve adott nagy sikerű koncertet a Trafóban. Nos, közülük kétségtelenül Stewart produkciója a meghökkentőbb: a kifogástalan, zakóban, ingben, nyakkendőben parádézó Xiu Xiu-főnök végig ülve, ölében elektromos gitárral az angolszász daloskönyv kevésbé ismert, vallásos tónusú, folkos dalaiból ad elő egy csokrot takarékos hangszeres játékkal kísérve - s akkor még nem is szóltunk a saját maga alá kevert idegesítő madárcsicsergésről. A találóan Charlotte Elliott 1835-ben szerzett, Just As I Am című népszerű vallásos himnuszával záródó minikoncertje után a többségnek mégis inkább Michael Gira és a Swans hozza el a megváltást.
Fotó: Galló Rita
Ezúttal elmarad a két éve használt, szinte teátrális, lassan hömpölygő fehér zajból összerakott felvezetés: mondhatni, rögtön a közepébe vágnak, s lendületesen lenyomják To Be Kind című, mostanában használatos koncertnyitó számukat. Tartják jó szokásukat, s zömmel olyan - jelentős részben improvizatív - darabokat játszanak (néha már-már azt mondanánk: dzsemmelnek), melyek egyenesen a turnéra készültek, de azért akad néhány szerzemény a tavalyi The Seerről is. Ezzel együtt hihetetlen energiákat mozgósító, néha (talán nem szentségtörés kimondani) kifejezetten táncoltató zenét prezentálnak - természetesen továbbra is a maguk kissé brutális modorában. Nem mondanánk, hogy különösebben behódolnának a hagyományos dalformának (pedig amúgy Gira ebben is zseniális), s néha határozottan azt az illúziót keltik, hogy szinte már egy, a rock romjain rég túllépett, mégis azt dekonstruáló zenekart hallunk. A gerjesztett hangok és a minden ellenállást felőrlő ritmusok közül ezzel együtt többször is egy hatvanas évek végéről szalajtott pszichedelikus garázsrockbanda bújik ki, s ez a produkció igazán a színpad közelében üt - távolabbról már eléggé kásásan-visszhangosan szól. A harmadik etapban aztán megidézik saját klasszikus korszakukat: a gyönyörűen-szertartásosan repetitítv Coward az 1986-os Holy Moneyról tényleg úgy szól, mint valamiféle kinyilatkoztatás. Ez a hangzás nemcsak virgonc és eleven, de nyilvánvalóvá teszi, hogy a korai Swans egész zenészgenerációt ihletett meg, s komplett műfajokat (drone, sludge stb.) hívott életre.
Tudjuk, sokan szenvedni mennek Swansra, de sokkal több ebben az örömteli, sőt az eksztatikus pillanat, mint a fájdalmas. Inkább édes bűn, mintsem bűnhődés.
Akvárium, március 19.
