könyv - JIM THOMPSON: SVINDLEREK

  • - banza -
  • 2009. október 15.

Zene

Az 1906-ban született, ifjúkorában többek közt szeszcsempészetből élt szerző személyében Lawrence Block és Donald E. Westlake után ismét egy nagyszerű és nálunk alig ismert írót vezet be az ötletekben kifogyhatatlannak tűnő Agave kiadó a magyar könyvpiacra.
Az 1906-ban született, ifjúkorában többek közt szeszcsempészetbõl élt szerzõ személyében Lawrence Block és Donald E. Westlake után ismét egy nagyszerû és nálunk alig ismert írót vezet be az ötletekben kifogyhatatlannak tûnõ Agave kiadó a magyar könyvpiacra. Ezek a kötetek jelentõs mértékben átrajzolják a krimi mûfajáról a tudatunkban eddig kialakult (torz)képet.

A papírforma szerint kriminek kellene neveznünk Thompson mûveit, de nehéz lenne megfelelõbb példát találni a bûnregény mûfajára a most megjelent (eredetileg 1963-as) könyvnél. A bûncselekmény, azaz a gyilkosság ugyanis szinte teljesen mellékes szerepet játszik, ráadásul a regény legvégén esik meg, így aztán nyomozásról sem beszélhetünk. A gyilkos persze így is leleplezõdik, de nem bûnhõdik meg. Ez és a rendkívül finom és mély lélektani jellemzés rokonítja Thompsont Patricia Highsmith bûnregényeivel, ott is földi pokolban, valami jeges önzésben és részvétlenségben élnek az emberek - valahol a téboly szélén. Így és ezzel együtt a legmindennapibb alakok, és éppen ez a totális köznapiság a legrettenetesebb vonásuk - Thompson antropológiája sötét, könyörtelen és istentõl végzetesen elhagyott. Igen, a teljes bûnösség korszakának regényírása ez, ahol az önreflexióra alig is képes alakok a világ legtermészetesebb dolgaként alázzák meg és teszik tönkre embertársaikat, hajtanak végre iszonyatos bûncselekményeket. Ráadásul ebben a regényben mindez a "családban marad". Ezzel persze nem lehet igazi sikert elérni: Thompson szinte éhen halt 1977-ben.

Fordította: Varga Bálint. Agave, 2009, 180 oldal, 2480 Ft

*****

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.