Könyv - Nők a sötétben - Elena Ferrante: Tékozló szeretet

  • Kovács Bálint
  • 2009. október 15.

Zene

"A temetés közben meglepett a gondolat: végre nem nyomaszt a kötelességszerű aggódás anyámért. Rögtön ezután langyos nedvesség kezdett szivárogni belőlem, a lábam köze átnedvesedett." A két mondatban ott van valami mindabból, ami miatt a Tékozló szeretet különös könyv: a furcsa anya-lánya kapcsolat, a kíméletlen, szókimondó őszinteség, az emberi lélekhez hasonlóan kiismerhetetlenül és megfejthetetlenül működő emberi test és a társadalom által elvárttól szinte mindig eltérő viselkedés vagy gondolatok. Dióhéjban ilyen Elena Ferrante könyveinek világa - épp oly ijesztő és épp oly magába szippantó, mint a rémregények.

"A temetés közben meglepett a gondolat: végre nem nyomaszt a kötelességszerű aggódás anyámért. Rögtön ezután langyos nedvesség kezdett szivárogni belőlem, a lábam köze átnedvesedett." A két mondatban ott van valami mindabból, ami miatt a Tékozló szeretet különös könyv: a furcsa anya-lánya kapcsolat, a kíméletlen, szókimondó őszinteség, az emberi lélekhez hasonlóan kiismerhetetlenül és megfejthetetlenül működő emberi test és a társadalom által elvárttól szinte mindig eltérő viselkedés vagy gondolatok. Dióhéjban ilyen Elena Ferrante könyveinek világa - épp oly ijesztő és épp oly magába szippantó, mint a rémregények.

Elena Ferrante egyébként "nem létezik": noha mostanra a kortárs olasz irodalom egyik legfontosabb és legtöbbet fordított alakjává lett, mind ez idáig sikerült eltitkolnia valódi nevét, identitását, sőt még tartózkodási helyét is. Magyarul mostanra olvasható mindhárom regénye, a legelőször írott Tékozló szeretet kiadásával teljessé vált a trilógia. Trilógia, noha mindhárom regény különálló mű, mégis erős lánc köti őket egymáshoz, elsősorban főszereplőik - Delia a Tékozló szeretetben, Olga az Amikor elhagytakban és a Nő a sötétben Ledája - nyilvánvaló rokonsága miatt. E rokonságot könnyen lehet szó szerint is érteni: több jel utal arra, hogy a három nőt egy anya szülte. Ugyanakkor hasonlóképp lehetséges, hogy Delia, Olga és Leda valójában egy személy sorsát éli, egy nő három lehetséges életútját. Delia egyedülálló nő, őt anyja "hagyja el" rejtélyes öngyilkosságával, Olgát férje hagyja magára két kisgyerekével és kutyájukkal, Leda pedig két évtizeddel azután néz szembe múltjával, hogy magyarázat nélkül elhagyta néhány évre férjét és kislányait.

A három - csaknem - monológ három elkeseredett számvetés nem is igazán a múlttal, hanem a múltból fakadó jelennel: aprólékos analízisei e három rokon léleknek. "Hol vagyok? Mit csinálok? Miért?" - az Anna Karenina e három mondata többször előkerül az Amikor elhagytakban. Nem csoda: Ferrante eddigi életművének szinte tökéletes mottója lehetne ez a néhány szó. Szinte, mondom, mert a kérdések megválaszolása Ferrante főszereplőinél éppen a továbbélés lehetősége, a valamiért megtört élet folytatásának sikeressége miatt létfontosságú.

Persze a trilógia részeit nemcsak eszmei, de stiláris hasonlóság is összeköti, noha nagyon is érezhető Ferrante írói eszközeinek, vitathatatlan tehetségének egyre biztosabb kezű mozgatása a széttartóbb, kissé kaotikus Tékozló szeretettől a már nagyon feszes szerkezetű, de a jelképességnek túl nagy szerepet szánó Amikor elhagytakon át a Nő a sötétben sebészi pontosságú lélekrajzáig, remek dramaturgiájáig és tökéletesen kifinomult stílusáig. Az egyes szám első személyű elbeszélés mindig a nagybetűs ÉN univerzumára nyit kaput, ahol nincs semmiféle szuperego, semmiféle gát a lehető legdurvább, leginkább oda nem illő gondolatok kimondása előtt, s ahol így mindenféle ítélkezés nélkül, megdöbbentően őszintén leírhatóak az egyén legzsigeribb, ösztönös, de mindenütt máshol ösztönösen elfojtott gondolatai. Arról, hogy az anyaság lehet kínzó szorongás, hogy mennyire őrülten, féktelenül lehet gyűlölni az elhagyó férj új nőjét, vagy hogy milyen érzés szembenézni a kérdéssel: gyűlölöm vagy szeretem az édesanyámat? Csak ebben az egouniverzumban lehetséges ilyen természetességgel megjeleníteni a társadalmi normák szerint szintén elnyomandó alapvető egocentrikusságot, s csak itt lehetséges, hogy még a legkonkrétabb cselekvés sem akcióként, hanem egy-egy lelki rezdülés kivetüléseként értelmezhető.

Ferrante világának kiindulási pontja egy borzalmasan élhetetlen Nápoly (az íróról is annyi bizonyos csupán, hogy ez a szülővárosa), fülsértő dialektusával, fojtogató forróságával és porával, orrfacsaró bűzével, a folytonos tömeg tagjainak állandó egymáshoz dörgölőzésével, trágárságaival, perverzióival. Innen menekült Torinóba Olga, ezt járja végig anyja halála után, emlékeinek igazságtartalmát kutatva, s a múltat újból összeillesztve Delia, és Ledában is egy nápolyi család idézi fel saját múltját. Mindhármuk életének fordulópontját jelenti, hogy már irodalmi nyelvet beszélnek a dialektus helyett - a nyelvhasználat kérdésétől sehogy sem tud szabadulni Ferrante, nála ez a nápolyiság állandó jelképe, fokmérője.

A Tékozló szeretet Deliája az egyetlen Ferrante-főszereplő, akinek nincs gyermeke - itt ő maga a gyermek, s ő néz szembe utólag, ám először anyjához való viszonyával. Az anyjától kényszeresen különbözni akaró nő csendes, benső tragédiája ez. Tragédia, azaz kudarc: a "gyűlölök és szeretek" kapcsolat végül Delia metamorfózisához vezet - a regény végén, anyja fotóját nézve rájön: a vágyott különbség kettejük közt nem létezik.

Eközben, végigjárva nápolyi gyermekkorának helyszíneit, fokozatosan ébred rá a talán mindig is sejtett igazságra: mekkora volt az ő szerepe abban, hogy apja folyton verte az anyját, illetve mekkora a felelőssége abban, hogy tönkrement anyja állítólagos szeretőjének az élete. (Nagyobb, mint azt eleinte gondoljuk.) Fokozatosan lesz egyre kérdésesebb az is, hogy miért (és miként) volt együtt az anya a halála előtti napokban e vélt szeretővel. Persze Ferrante mindezt korántsem egy krimi stílusában tálalja, a szálak felgöngyölítése pusztán elmén belüli folyamat, s mint ilyen, egyáltalán nem is biztos, hiszen csak a múlttal kevert jelenből, a képzelettel kevert valóságból táplálkozik. E sok bizonytalanság teszi a regényt a kelleténél valamivel zajosabbá, kaotikusabbá.

Összességében a Tékozló szeretet a három Ferrante-regény leggyengébb darabja - de ez a közlés inkább a másik két könyvet magasztalja, mintsem ezt kicsinyli le.

Fordította: Balkó Ágnes. Magvető, 2009, 216 oldal, 2690 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egzaltált Dürer

A monumentális kiállítás középpontjában egyetlen mű, egy 1506-os dátummal jelölt, Selmecbányáról származó gótikus szárnyas oltár áll, amelynek az egyik táblaképével (helyesebben reprodukciójával) mindenki találkozott már. A kollektív emlékezetünkbe beégett a Vizitáció (Mária találkozása Erzsébettel), ám ez nem mondható el a nyolcból megmaradt hét táblaképről – amelyek most először láthatók együtt.

0–24

A hétköznapi és ünnepnapi fasizmus letagadásának megvannak a magyarban is a kulcsmondatai, közbeszédbéli szállóigéi. Kivétel nélkül önleleplező mondatok, melyek igen gyakran egyeznek is a közlő szándékaival.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

Szép, új, szintetikus világ

  • Váradi András

Egy jó kép többet mond, mint ezer szó. Közhelyes, de attól még igaz bon mot. Robert Capa még rá is duplázott, amikor azt mondta: el tud képzelni egy olyan képet (fotót), amely akkora hatással van az emberekre, hogy soha többé nem lesz háború.

Közös pont híján

Hosszú ideig az évszázad üzleteként hirdették a német fegyvergyártásra alapozó hazai védelmi ipari fejlesztéseket. Ám a pénz elfogyott, exporttal nem számolhatunk, ráadásul a Merz-kormány nem lesz olyan elnéző Orbán Viktor bomlasztó politikájával szemben, mint amilyen Angela Merkel volt.

„Itt írd alá, Gergő!”

A fideszes ifjúságból indulva, minisztériumokon és államtalanított állami cégeken át vezető úton került Böszörményi-Nagy Gergely, az Orbán-rendszer egyik hivatásos szabadgondolkodója a MOME-t fenntartó alapítvány élére, ahol aztán nem kívánt ismertséget szerzett.

„Végre ellazultunk”

Tizenöt éve alakult meg az Ivan & The Parazol, de fontosabb, hogy a klasszikus rock ihletettségű zenekar a minap jelentette meg hatodik nagylemezét Belle Époque címmel. Az új album mellett ambiciózus tervekről és a köz­életről is beszélgettünk Vitáris Ivánnal, az együttes énekesével és Simon Bálint dobossal.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.