A maga nemében egyelõre páratlan a Napvilág Kiadó és a Politikatörténeti Intézet 20 év után címû sorozata, amely az elmúlt két évtized társadalmi-gazdasági folyamatainak értelmezésére tesz kísérletet. Krémer Ferenc szakterülete a viszonylag friss diszciplínának számító rendészettudomány. Munkájának alcíme - Rendészetpolitikai tévelygések a rendszerváltás elsõ húsz évében - önmagáért beszél. A pártállami rendõrség a rendet elõíró hatalom intézménye volt, annak minden privilégiumával. A rendszerváltással kezdõdött átalakulási-átalakítási próbálkozások sora azonban Krémer interpretációjában nettó kudarctörténet; elemzésében e kínlódás jogi, szervezeti, társadalmi és mentális aspektusait veszi sorra. Fordulópontnak tartja a politikai pártok közötti 1994-es "negatív konszenzust", amely a mennyiségi szemlélet jegyében (a minél jobb felderítési mutatók érdekében elegendõ a technikai és a létszámfejlesztés, egyébként a szervezet struktúrája alapvetõen úgy jó, ahogy van) máig a legfõbb gátja minden, a rendõrség megreformálását célzó kísérletnek. Az események relatív közelsége miatt különösen érdekes, ahogyan tágabb kontextusba helyezi a 2006-os zavargások idején történteket: a mindkét oldalon (rendõrök és randalírozók) megtapasztalt brutalitást részben az intézményi és a (szélsõ)jobboldali "maszkulin szubkulturák" erõszakkultuszából, részben a rendõrség szervezeti állapotából, részben a politikai viszonyokból vezeti le. Álláspontja szerint 2006 õszén államcsínykísérlet történt, ami ugyan elsõre bizonnyal meghökkentõ, hiszen merõben ellentétes a nyilvánosságban hangoztatott domináns véleménnyel, ám érvei jóval megalapozottabbnak tûnnek, mint a "tomboló rendõrterror"-szcéna indokai. Mindenesetre normális körülmények között Krémer Ferenc tanulmánya kiváló alapja lehetne a közelmúltunkkal szembenézõ, azt feldolgozni próbáló érdemi vitának.
Napvilág, 2010, 200 oldal, 2600 Ft
*****
