A frissen megjelent Magyar badart elõször 2002-ben adták ki, s akkor háromszáz limeriket foglalt magában. A kiadvány pillanatok alatt elfogyott, és máig megállíthatatlan lavinát indított el. Boldog-boldogtalan rákapott a formára, hirtelen népszerûvé vált a mûfaj. Nem is csoda, hiszen a limerik úgy mûködik, mint a jó sütemény egy rokoni ebéden. Megkóstoljuk, viszünk is belõle magunkkal, mi több, elkérjük a receptjét, és megpróbáljuk otthon magunk is elkészíteni. Mert a limerik az egyik legdemokratikusabb versforma. Nem kell hozzá költõnek, de még irodalomban jártas személynek sem lenni, hogy faragjunk párat. Írhat a kazánfûtõ, a jéghokis, a detektív és a tõzsdeügynök is.
Az elsõ kiadás óta eltelt idõszak a gyûjtögetésé, a szelekcióé volt, s így most elkészülhetett az újabb kötet, amely azonban - a körülmények ismeretében - igencsak karcsúra sikerült. A korábbi versek közül ötvennégyet hiába keresünk itt, újak közül pedig alig több mint másfél száz került csak be a válogatásba. Sajnos a minõség is ingatag olykor, s hiába a soknak hangzó négyszázas limit, a telhetetlen olvasó képes lenne magáévá tenni akár egy többkötetes limerikenciklopédiát is boldogan kuncogva, seperc alatt. Reménykedjünk hát, hogy lesz még rá alkalom.
Syllabux, 2011, 200 oldal, 3000 Ft
****
