könyv - MARTON LÁSZLÓ TÁVOLODÓ MINDIG RÉGEN VAN

  • - urfi -
  • 2010. augusztus 19.

Zene

című könyve "életrajzi regénnyé összeálló novellafüzér" - mondja a fülszöveg. Persze, de ahogy egy "útinapló szempontjából lényegtelen, mi található egy városban", úgy az életrajznál sem érdekes, mi volt, mi van egy életben.
címû könyve "életrajzi regénnyé összeálló novellafüzér" - mondja a fülszöveg. Persze, de ahogy egy "útinapló szempontjából lényegtelen, mi található egy városban", úgy az életrajznál sem érdekes, mi volt, mi van egy életben. Amúgy meg annyira nem áll ez össze - sajnos és szerencsére. Sajnos, mert sok az önismétlés: az itt összegereblyézett, egymásra utaló, egymást újrakontextualizáló novellákban többször is elsül ugyanaz a poén, lefut ugyanaz a történet üresben. Kellemes meglepetés viszont a szerzõ állandó kísérletezõ kedve, ami nem engedi sztorivá silányodni, hamis egésszé rendezõdni az életszilánkokat. Írás az írásban, párhuzamos narráció, idõhurkok, levélforma, önkommentár, vendégszövegek, versbetétek - egyik sem új találmány, de általában jól mûködnek, és ezektõl válik befogadhatóvá az elbeszélõ veszélyesen kiáramló érzelmi és hangulati energiája: a túlcsorduló érzelgõsség, a mûvészetért való lihegõ lelkesedés, az írás szerepének romantizálása, és - fõleg - a határtalan önsajnálat. Persze mindezt az elbeszélõ is tudja magáról. Úgy általában eléggé figyel: az egzisztenciális szorongás és az élet értelme mint olyan ugyanúgy nem hagyja nyugodni, mint a tréningnadrág világjobbító potenciálja. De fõleg a nõk, naná, akik mellett mindig más szerepbe kerül. Szép párosok ezek: a kurva és a lúzer, a teherbe esõ tini és a tanár, a szexi nörsz és a turista - és fõleg Patti Smith és a beteges rajongó. Néha azt éreztem - miközben majdnem végig jól szórakoztam, és bizony, meg is hatódtam néhol - a vége felé, hogy egy magánközlés illetéktelen olvasója vagyok. Nem érdekel a felsorolás, milyen könyveket vásárolt össze ez az alak, és az utolsó írás nagy levelezését is inkább megírni volt muszáj, mint elolvasni. De aki itt beszél, annak nincsen választása, írnia kell, vagy kellene: "Miközben ölelkeztünk, már a szavakat kerestem. De az ébredés kiölte õket, és undorító volt a reggel."

Kalligram, 2010, 264 oldal, 2400 Ft

****

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.