Könyv - Nyers, édes, szent - Vlagyimir Szorokin: Cukor-Kreml

  • k. kabai lóránt
  • 2009. június 11.

Zene

Való igaz, az oroszoknak el kellene számolniuk az elmúlt minimum százéves történelmükkel, feldolgozni minden traumát - különben az utóbbi időben fellángolt "újpravoszláv hevület" oly mértékig fokozódhat, hogy Szorokin nyomasztó jövővíziója, melyet megismerhettünk a tavaly megjelent Az opricsnyik egy napjából (lásd: Szent Oroszország, Magyar Narancs, 2008. június 5. - a szerk.) akár valóságossá is válhat. A Cukor-Kreml ott folytatódik, ahol az opricsnyik Komjagát magára hagytuk, 2028-ban, ám

Való igaz, az oroszoknak el kellene számolniuk az elmúlt minimum százéves történelmükkel, feldolgozni minden traumát - különben az utóbbi időben fellángolt "újpravoszláv hevület" oly mértékig fokozódhat, hogy Szorokin nyomasztó jövővíziója, melyet megismerhettünk a tavaly megjelent Az opricsnyik egy napjából (lásd: Szent Oroszország, Magyar Narancs, 2008. június 5. - a szerk.) akár valóságossá is válhat.

A Cukor-Kreml ott folytatódik, ahol az opricsnyik Komjagát magára hagytuk, 2028-ban, ám ezúttal egy mozaikot, egyfajta kaleidoszkópszerű körképet kapunk, sötét tónusú montázst a mindennapokból, középpontba állítva a Cáratyuska gyermekeknek adott karácsonyi ajándékát, a cukorból mintázott Kremlt - mely természetesen fehér, éppúgy, mint az eredeti épület is, melyet a "zavaros idők" után festettek át. E körültekintésben láthatjuk az átlagpolgárokat egy átlagos napjukon (nem keveset kokóznak is), szegény sorsra juttatott "vándorénekesekkel" találkozhatunk, tanúi lehetünk egy kegyetlen kínzásba átfolyó kihallgatásnak és kényszervallatásnak, hallhatjuk a nemritkán kilengő nimfomán uralkodónő panaszait (aki, mint egy jóslatból kiderül, másodszor is el fog vetélni) - mindezt a Szorokintól megszokott szellemes leírások formájában, melyekbe nemritkán vers- és dalrészletek, illetve kifejezetten lírai betétek ékelődnek (ilyenek például az álomleírások, valamint a drogos víziók leírásai; mondhatni jellemző, hogy a legdurvább dolgokat kapjuk meg a legszebben tálalva). Szintén jellemző szerzőnkre, hogy a nem lineáris regényalakítás közben egyszerre több műfaj és műnem jegyeit keveri rutinosan a különböző fejezetekben, a narráció többféle módját használja fel - mindez zavarkeltő is lehetne, de épp ez Szorokin talán legnagyobb erőssége: könnyeden mozog különböző nyelvi regiszterek között, de ez az eljárás nem rontja le szövegének koherenciáját.

Ha lehet, e regényben még émelyítőbben és még töményebben kapjuk kézhez a nagy orosz nemzeti giccs minden darabkáját, melyek ráadásul pontosan illeszkednek a totalitárius államberendezkedés diktálta életformához, a diktatúra cseppet sem szelíd rendjéhez. Az uralkodó feltétel nélküli, vallásos áhítattal átitatott szeretete keveredik a letartóztatástól vagy kivégzéstől való állandó félelemmel - talán ez a közös minden diktatúrában, hogy az ember akaratlanul is belső ellenséggé válhat. (A legmarkánsabb példa erre A levél című fejezet, melynek végén a levélíró nő a gyönyörű fehér Kremlről ír, majd több százszor leírja, hogy "bűnös vagyok", "bocsássatok meg" és így tovább.)

Oroszország ebben a negatív utópiában az igaz hit utolsó földje, melyet az épülő Nagy Orosz Fal segítségével kívánnak megvédeni minden külső rontástól, elsősorban a "romlott Nyugat" vívmányaitól. A Kékháj után ismét csak sok kínai szó és mondat van a szövegben, mi több, a kínai nyelv mint kötelező tantárgy szerepel az iskolai tantervben - ezzel épp csak sejtetni engedve az ott már tényként szereplő "háttér-információt": Szibéria nagy része előbb-utóbb kínai fennhatóság alá kerül(het).

És persze feltűnik a "Szó és Tett" embere, Oroszország szerelmese, a feltétlenül lojális Komjaga opricsnyik is, ám a kutyafejes autóból kilépő férfi rendesen rákúr az utolsó fejezet végén, miután már azt is megtudtuk, hogy az opricsnyina vezetőjét, a Papát letartóztatták. "Ne bontsd el a régi határt!" - szól a regény utolsó mondata egy Dosztojevszkij-parafrázis után ("A szeretet menti meg a világot, Komjaga, csak a szeretet!"); mi pedig aligha tudunk egyhamar kiszabadulni Szorokin cseles (szöveg)labirintusából, melynek nyelvi leleményeit kiváló fordításban élvezhetjük.

Fordította M. Nagy Miklós. Gondolat, 2009, 210 oldal, 2480 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.