Bernhard legjobban az ismétlõdõ alaphelyzeten mulat (vagy bosszankodik): kitüntetik õt, a rossz fiút, aki sosem, ebben a mûben sem fukarkodik a kemény szavakkal: Ausztria isten háta mögötti ország, aminek fõvárosában sokan azt sem tudják, ki volt Heine - cserébe a sajtó lazán lepoloskázza õt. A kulturális miniszter pedig - aki méltató szavaiért pofonokat érdemelne - az író beszéde közben lángvörös arccal felugrik, és kivonul. Ez 1968-ban történt, az Osztrák Állami Irodalmi Díj átvételekor, amikor Bernhard késõbb sokat idézett mondatát mondta: "...minden nevetséges, ha a halálra gondolunk".
Ha akarom, szórakoztató, anekdotisztikus könyv ez - de korántsem csupán az: bepillantást enged egy kérlelhetetlen alkotó világába, aki kérlelhetetlenségétõl függetlenül gondolkodás nélkül átveszi a díjakat s a velük járó szép summákat. Mert a halál mellett (elõtt; még) ott az élet is, a leghétköznapibb élet, amiben olyan jó egy fehérre lakkozott luxusautóval, a mi saját autónkkal elszáguldani a minisztermentes, megmentõ tengerig. Vagy legalább beülni egy kávéházba.
Fordította: Adamik Lajos. Kalligram, 2009, 88 oldal, 1900 Ft
*****
