könyv - TOBY YOUNG: HOGYAN VESZÍTSÜK EL BARÁTAINKAT ÉS LEGYÜNK MAGÁNYOSAK

  • - köves -
  • 2009. október 8.

Zene

Ritka eset, hogy ugyanaz a cégbirodalom két sikerkönyvben is főszereplő legyen, az elitmagazinokat megjelentető Condé Nast kiadóval azonban ez esett meg. Lauren Weisberger, ha burkoltan is, de a Vogue gyakornokaként elszenvedett kalandjait örökítette meg Az ördög Pradát visel című filmet ihlető regényében, s házon belüli élményeit írta meg a brit vendégmunkás, Toby Young is.
Ritka eset, hogy ugyanaz a cégbirodalom két sikerkönyvben is fõszereplõ legyen, az elitmagazinokat megjelentetõ Condé Nast kiadóval azonban ez esett meg. Lauren Weisberger, ha burkoltan is, de a Vogue gyakornokaként elszenvedett kalandjait örökítette meg Az ördög Pradát visel címû filmet ihletõ regényében, s házon belüli élményeit írta meg a brit vendégmunkás, Toby Young is. Mr. Young is ugyanazon a manhattani felvonón közlekedett, mint Ms. Weisberger, csakhogy õ a Vanity Fair emeletén szállt ki, s már a liftben mindenféle politikai inkorrektséget elkövetett. Young számos kellemetlen (ám felettébb olvasóbarát) tulajdonsága közül az egyik, hogy akit csak jogi következmények nélkül nevén nevezhet, azt nevén is nevezi, a másik pedig, hogy nem rest saját jellembéli gyengeségeirõl is számot adni. Az elõbbinek egy személyeskedõ vállalati riportot köszönhetünk a gazdagokból és szépekbõl és az õ PR-osaikból élõ magazin belvilágáról, a másiknak meg egy Nick Hornby-stílusú férfivallomást. Young jól hozza a kopaszodó férfiak hornbys panaszait, de nem elég jól ahhoz, hogy összes csajozási balsikerét ezúton beszélje ki; amikor viszont a celebújságírás koronás fõirõl ír, az kellemesen pimaszkodó bulvárzsurnalizmus, még ha az angol- amerikai kulturális különbségek és társadalmi összefüggések okoskodó boncolgatásával ennél valamivel többnek is akar látszani. Youngnak megvan a magához való iróniája, de másokkal szemben kevésbé megengedõ a humora: könnyed kis leszámolás ez a könyv, mellyel a szerzõ visszakapaszkodott a VIP-páholyba.

Fordította: Pocsai Zsuzsa. Cartaphilus, 2009, 364 oldal, 3990 Ft

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.