Mégis, olvasói szokások változta ellenére, számos író munkássága szinte megköveteli, hogy fordításban is a teljes életmű váljék ismertté, ne csak a főművek - mert éppen a legfontosabbak érthetetlenek, vagy kevéssé, másként érthetők az előkészületek, a mellékterméknek minősülő, a szerző számára mégis műként, megvalósításként is oly lényeges alkotások nélkül. James Joyce par excellence ilyen író - dicséretes, hogy a magyar olvasó számára fordításban is
mintha lassan kiteljesednék az életmű;
jelentős lépés ebben az irányban a Száműzöttek nemrégiben megjelent fordítása.
Az író egyetlen drámája az életmű egésze felől nézve persze valóban a második vonulatba tartozik. Megkockáztatnók, hogy ha nem Joyce neve állna a munka élén, a mostaninál is kevesebb olvasója lenne - elmerülne a korszak hasonló problematikával viaskodó, dramaturgiai szempontból kevéssé érdekes, még kevésbé újító jellegű színműtermésének tengerében, túlélését legfeljebb valamely feminista tematikát taglaló disszertáció, netán a strindbergi drámaszerkesztés elveinek továbbélését firtató tudós dolgozat biztosítaná. Így azonban valóban adalékként olvasható s olvasandó Joyce más műveihez; hálás téma az életrajzi elemek azonosítása és a valóságos történésekkel való egybevetése, szövegelemeknek és frappáns megfogalmazásoknak nyomon követése a későbbi írásokban egészen a Finnegan´s Wake ős-fogalmazványának filológiailag páratlan érdekességű dokumentumáig, amelyben Joyce egyenesen korábbi műveinek (köztük az Exiles) címei alá rendezte el jegyzeteit, sőt mintha életműve kronológiája mentén akarta volna eredetileg a narratívát is elbeszélni. S persze elgondolkodhatik az olvasó az utókor szórakozott nemtörődömségén is: mert e mű nagy író figyelemre méltó munkája, legalább az egyik szereplő (Bertha) mesteri megformálásával, egy nagyon is ismerős élethelyzet (szerelmi négyszög) pszichológiailag hiteles és már-már szociológiai pontosságú megjelenítésével, s egyben dokumentumaként annak a hihetetlen küzdelemnek, amit
egy nem egészen otthonos terepen,
mármint a drámaíráséban mozogva, az írónak folytatnia kellett ahhoz, hogy anyagát éppen ebben a formában képes legyen egyáltalán megformálni.
A mű magyar nyelvű megszólaltatása (Kappanyos András munkája, a némileg talányos megjegyzés szerint: "Czímer József kéziratos fordításának figyelembevételével"...) inkább korrekt, mint adekvát, mindenesetre kevésbé szólal meg, mint szeretnők: aligha kerül majd ebben a szövegezésben hazai színpadra. Ne legyünk persze igazságtalanok:
éppen ez a nyelv hiányzik
oly nagyon a magyar színműirodalomból - talán Molnár és Szomory között kellene valahol megkeresni, ha lenne, lett volna ilyen. Mai megalkotása óhatatlanul stilizáció valóban, lemondva a nyelvet is teremtő interpretációról, talán egyfajta mértéktartó szárazság lehet valamennyire is hű az eredetihez.
Amennyire öröm, hogy a könyv szép, annyira bosszantó, hogy nem volt elég gondos a korrektúra, melynek néhány tipográfiai szeplő mellett értelemzavaró szereplőcserét is köszönhetünk (a 60. lapon). Rosszabbul esik azonban, hogy éppen Joyce esetében, akinek valóban szinte minden sora az életmű egész épületét szem előtt tartva íródott le, a kiadó elhagyta - nem vette fel? - azokat a páratlanul érdekes jegyzeteket, a szinte esszészámba menő önértelmezést, amit az író darabjához fűzött, s bár lehet, hogy a fordítás alapjául szolgáló The Portable James Joyce kötetben nem található, ám a dráma Penguin Plays kiadásában (már 1973 óta) hozzáférhető. Ha Joyce színdarabját nemcsak a drámatörténet furcsa epizódjának tekintjük, hanem a 20. század egyik legfontosabb írói életműve integráns részének, akkor bizony e jegyzetek mára már szinte elválaszthatatlanul a mű szövegéhez tartoznak.
Wilheim András
(Budapest, Arktisz-OSZMI, 2001, 114 oldal, 1200 Ft)
