Rettenetes betegségek gyötörték, kétszer is feladták rá az utolsó kenetet, mégis az egész világ az egészséges férfiasság megtestesítõjének tekintette. Intelligens és gyönyörû feleségét boldogtalanná tette, és fûvel-fával csalta, a sajtó mégis azt hirdette, hogy ideális családi életet élnek, szeretetben és boldogságban. Nem sokat foglalkozott a politikával, az elnökválasz-táson mégis sikerült (éppen hogy) legyõznie az ország egyik legtapasztaltabb politikusát. Amint azt életrajzírója megfogalmazta: "belpolitikai eredményei kifejezetten szerények" voltak, külpolitikai téren pedig belevitte hazáját egy véres és elhúzódó háborúba. Bár a történészek mindezek alapján csak az "átlagosnál valamivel jobb" elnökök csoportjában jelölték ki a helyét (ott is a sor végén), hazájában és külföldön mégis mindmáig iránta tanúsítják a legnagyobb érdeklõdést az Egyesült Államok elnökei közül. Az emberek többsége nagyszabású, sikeres politikusként emlékszik rá, róla készült a legtöbb könyv és dokumentumfilm, sõt még egy (igen gyenge) musicalt is írtak a pálya-futásáról. Vajon miért? Mindössze azért, mert vonzó volt, fiatalos,
szexuálisan igen aktív,
beszédírói szellemes mondatokat adtak a szájába, és egy (látszólag) rejtélyes gyilkosság áldozata lett. A polgárjogi, szociális, oktatásügyi és környezetvédelmi törvények sokaságát viszont a következõ elnök, egy szegény családból származó, sokat dolgozó, elõnytelen külsejû és idõsebb férfi fogadtatta el a kongresszussal, Lyndon B. Johnson. Meg is kapta érte a jutalmát. A (Kennedy által megindított) vietnami háború miatt addig tüntettek Johnson ellen, míg le nem mondott az újabb választáson való indulásról. A háborút pedig a rá következõ elnöknek kellett befejeznie, egy másik, szegény családból származó, ugyancsak sokat dolgozó, elõnytelen külsejû és idõsebb férfinak, Nixonnak, aki még Johnsonnál is rosszabbul végezte. E három elnök pályája azt jelzi, hogy a közvélemény és az utókor meglehetõsen igazságtalan.
Aki nem tudja, érdemes-e idejét vesztegetnie egy Kennedy-életrajzra, az lapozza fel a kötet végét, s nézze meg, mit ír a szerzõ a gyilkosságról. Ha azt olvassa, hogy az elnököt egy magányos pszichopata ölte meg, máris hozzáláthat az elsõ fejezethez. Amelyik kötetben viszont rejtélyes összeesküvésrõl találunk különbözõ feltevéseket, azokat nyugodtan kihajíthatjuk, mert lakásaink túl kicsik ahhoz, hogy megalapozatlan legendákat terjesztõ könyvekkel csökkentsük térfogatukat. A Kennedy-gyilkosságot ugyanis minden komolyabb történész megoldottnak tekinti Gerald Posner Case Closed (Lezárt ügy) címû könyvének 1993-as megjelenése óta.
A szerzõnek azonban, aki Lyndon B. Johnson életrajzírója és az amerikai elnökség történelmének szakértõje, nem csupán azt írhatjuk a javára, hogy távol tartotta magát az összeesküvés-elméletektõl. Könyve minden szempontból érdemes a figyelmünkre, komoly és megbízható munka. A Gabo Kiadó nemcsak egy színvonalas és alapos Kennedy-életrajzot tett közzé, hanem kifejezetten a "legfrissebbet": az amerikai kiadás 2003-ban jelent meg. Jómagam csak egyetlen tévedést találtam benne: Lee Harvey Oswald 1963. március 12-én rendelte meg a Mannlicher-Carcano márkájú puskát, s nem "az elnök látogatásának bejelentése után", ahogy ez a 787. oldalon olvasható. A fordítás gördülékeny, viszonylag kevés hiba maradt a szövegben. Íme az egyik: a bostoni Latin Schoolban "a vá-ros legbefolyásosabb családjai, az Adamsek, Johnok, John Quincyk és Henryk sarjai nevelkedtek." (21. o.) Az eredeti szöveg természetesen így hangzik: "Éa legbefolyásosabb családok sarjai nevelkedtek, az Adamsek közül például John, John Quincy és Henry." Tagadhatatlan, hogy ez a kötet manapság az efféle apró hibákkal együtt is a legjobban lefordított szakkönyvek közé tartozik, egy esetleges újabb kiadás elõtt azonban még mindig lenne munkája a korrektornak. A cilindert (topper) például keménykalapnak fordították (366. o.). Truman híres, íróasztalán tartott felirata ("Itt áll meg a vödör!") ebben a formában olvasható: "A felelõsséget innen nem lehet továbbhárítani." (339. o.) Lényegileg valóban errõl van szó, de a két mondat hangulata enyhén szólva eltérõ. A szerzõ az eredeti kötet két helyén is (276., 299. o.) arról írt, hogy Kennedy a "harmincnegyedik amerikai, akit elnökké választottak" - ami nem azonos a magyar változatban olvasható "harmincnegyedik elnök"-kel (315. o.). Az amerikai számítás szerint ugyanis Cleveland, akit kétszer választottak meg, de nem egymás után, az USA 22. és 24. elnökének számít. Tehát Kennedy a 34. megválasztott személy, de õ az USA 35. elnöke. (Ez sem nagy ügy, de legyünk pontosak.)
A Kennedy-életrajzok írói hajlamosak a szélsõséges ítélkezésre. A család és az özvegy azt kívánta, hogy a Kennedy által vezetett Fehér Ház úgy éljen az emlékezetben, mint Arthur király cameloti udvara. Jacqueline Kennedy hatására Theodore White újságíró azt írta a Life magazinban, hogy a Kennedy-kormányzat "mágikus pillanat volt az amerikai történelemben, amikor gáláns férfiak táncra keltek gyönyörû hölgyekkel, amikor nagy tetteket hajtottak végre, s a Fehér Ház a világegyetem központja lett". Mások jellemtelen, felelõtlen és szexmániás playboyként mutatták be az elnököt, aki az atomháború veszélyét idézte fel Kubában, és feleslegesen belevitte hazáját a vietnami háborúba. Robert Dallek egyik szélsõséges véleményt sem fogadja el. ' tehetséges, jó szándékú, karizmatikus és óvatos politikusnak tekinti Kennedyt, de azt sem tagadja, hogy apja pénzének köszönhette sikerei egy részét,
hazudott választóinak
egészségi állapotáról, és veszedelmes viszonyokba keveredett. Ráadásul reformterveit sem sikerült megvalósítania. Dallek úgy véli, hogy ha Kennedy életben marad, az õ vezetésével el lehetett volna kerülni a vietnami konfliktus eszkalálódását. Ez azonban nem valószínû, nem ronthatta saját esélyeit az 1964-es választáson, s pártja esélyeit az 1968-ason azzal, hogy meghátrál a kommunisták elõl. Hitt a dominóelméletben, határozott antikommunista volt, s ráadásul a gyõzelem nélküli visszavonulás a Kennedy család harcias, férfias "imázsához" sem illett volna.
Jó lenne, ha az Egyesült Államok egyéb, régebbi elnökeirõl is olvashatnánk magyar nyelven efféle alapos és színvonalas életrajzokat. De ne legyenek illúzióink - valami azt súgja, hogy Hoover, Truman, Johnson, Ford, Carter és egyéb becsületes, õszinte, dolgos elnökök életrajzai iránt soha nem lesz olyan nagy az érdeklõdés, mint a Kennedy-család csélcsap, sokszor felelõtlen, de végtelenül vonzó sarjai iránt.
Hahner Péter
Gabo Kiadó, Bp., 2004, 911 oldal, 5990 Ft; fordította: Barna Judit és Magyarics Tamás
