"Kiáltozva, turbán nélkül, a gyász jeléül kopaszra borotvált fejjel szalad be Abu-Szád al-Harávi, a tiszteletreméltó kádi a palotába, egyenesen a kalifa színe elé siet, hogy nem éppen az udvari etikett szerinti viselkedésével rábírja a földi örömöknek élő uralkodót a Közel-Keletre betört európaiak, helyi szóval élve a franjok elleni hadjáratra. Ezzel a történettel kezdi könyvét a libanoni születésű Amin Maalouf, hogy azután a történész objektivitásával, az események folyamatához megfelelő helyen és mennyiségben hozzáfűzött kommentátorokkal, az eredeti arab források idézésével mutassa be a keresztes háborúkat arab szemmel, az iszlám vallást, népeinek kultúráját.
Amikor 1096-ban a fiatal török uralkodó, Kilidzs Arszlán megütközik a keresztesekkel, senki nem gondolja, hogy véres háborúk sorozata kezdődik el, cselszövések, árulások, értelmetlen mészárlások. A harci események részletezését mesteri módon közbeiktatott kultúrtörténeti anekdoták teszik színesebbé. A harcoló felek szervezettségét, katonai ismereteit híven tükrözik a csaták, melyek leírásakor az író a szemtanúk feljegyzéseit is segítségül hívja.
A sorokból kiderül, hogyan tudott háromszáz franj győzelmet aratni sok ezer muzulmánon, hogyan menti meg Tyr városát egy tengerész leleményes ötleteivel, a Nílus áradása hogyan akadályozza meg az Egyiptom meghódítására induló seregeket, mi lett a "pisáló város" sorsa, mi történt azzal a száztizenhat lovassal és négyszáz gyalogossal, akik úgy gondolták, hogy képesek elfoglalni a Nílus országát, és miért fulladt bele egy franj katona az arab tábor pöcegödrébe, miközben a társai a sátortartó kötelekbe gabalyodtak. A csatamezők katonái elvezetik az olvasót a háttérbe, a diplomácia területére, hogy megismerje a bagdadi kalifa reagálását az udvariatlan kádi viselkedésére, aki célja elérése érdekében még arra is képes volt, hogy megbecstelenítse a muzulmánok szent böjtjét, a ramadánt Bagdad nagymecsetjében. Az események forgatagába egyre jobban belemélyedő olvasónak megválaszolják a lapok, kiről és miért írta azt a krónikás, hogy "a Gondviselés küldte a muzulmánoknak ajándékba", hogyan történik a szultán beiktatása Bagdadban, a vezéré Kairóban. Így kerül közel az eddig csak mesékből ismert keleti király, a kalifa és vezírje, miközben feltárul Bagdad és Kairó elitjének fényűzése. Természetesen Európa uralkodóit is arab szemszögből ismerjük meg: Konrád, VII. Lajos, Rőtszakállú Frigyes, Oroszlánszívű Richárd és egy francia király, akinek nem adatott meg, hogy eljusson a Szentföldre, mert már Tunéziában magához szólította őt Isten.
A szerző amúgy mellékesen elmeséli a "szirup" és a "hasard" szavak eredetét, ami a francia nyelvből "hazardírozás"-ként került a nyelvünkbe, bemutatja az arab orvostudományt. A békés napokon az egymás mellett élő idegen kultúrák megismerték egymást. Ismeretségek, barátságok születtek, ezért írhatta az arab krónikás, hogy "a franjok között sok olyat láthatunk, akik beilleszkedtek a muzulmán környezetbe, átvették a mi szokásainkat. Ezért sokkal magasabb rendűek azoknál, akik utóbb érkeztek a megszállt területekre."
Haszán asz-Szabáh élete megismertet az olvasóval egy szervezetet, amely politikai gyilkosságairól lett hírhedtté. Franjok, arabok, katonák és uralkodók sem mertek szembeszállni velük, mert lehetetlent nem ismerve, bárkit bárhol, akár az életük árán is képesek voltak meggyilkolni, ha erre parancsot kaptak. Ezek a politikai merénylők annyira mély és félelemmel teli nyomot hagytak a franjokban, hogy elnevezésüket beültették a maguk nyelvébe is. A több száz évvel ezelőtti események a mai közel-keleti konfliktusok vitatott kérdéseire adják meg a választ.
A forgandó harci szerencse hol a kereszt, hol a félhold mellé áll, mígnem az események újabb fordulópontjaként a színre nem lép Szaládin, aki győzelemre vezeti az iszlámot, és aki annyira ismert volt a középkori Európában, hogy egy király, megérkezvén a Szentföldre, találkozni akart vele. Életútja karriersztori arról, hogyan lesz egy katonából Egyiptom uralkodója. Megismerjük őt az arab forrásokból, és megtudjuk, kinek a megölésére tett fogadalmat ez a vérontást kerülő katona, mi volt halála előtt az utolsó mondata, és hogy jószívűségével milyen súlyos hibát követett el.
A krónikások elmesélik, mit csinált a franjok által a pátriárka trónjára ültetett utcalány, miközben a görög apácák a francia benyomulókkal ismerkednek, akaratuk ellenére. Melyik európai uralkodó beszélt és olvasott tökéletesen arabul, és milyen a közte és a muzulmán seregek vezetője közötti baráti, arab nyelvű levélváltás. "A barátod vagyok. Te vettél rá erre az utazásra. Most már a pápa és minden nyugati király tud a vállalkozásomról. Ha üres kézzel kell hazatérnem, elveszítem minden tekintélyemet. Könyörgök, add át nekem Jeruzsálemet, hogy ezután is emelt fővel járhassak!" Barátja így válaszol: "Ha átadnám neked Jeruzsálemet, nemcsak a kalifa ítélne el érte, hanem esetleg olyan vallásos felkelést robbantanék ki, amely a trónomba kerülhet."
A könyv vége felé megjelennek a színen a mongolok, hogy azután 1258-ban megsemmisítsék a bagdadi kalifátust. Majdnem sikerült szövetkezniük a franjokkal, és áttérni a keresztény hitre, de egy diplomáciai félreértés következtében az arabok megmenekültek a harapófogóba kerüléstől.
A pár soros epilógus válaszol a sokak által megfogalmazott kérdésre, valóban ellensége-e az iszlám a kereszténységnek. Válasz és minden egyéb a könyvben.
Galgóczi István
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1997, 420 Ft
