Jó játékból, infrastruktúrából, marketingből, reklámértékből, szervezettségből, az üzleti világ érdeklődéséből szinte semmi; (újra meg újra...) átpolitizálódásból, kereskedelmi érdekek szolgálatában való egyéni álldogálásból annál több látszik a sportban, miközben újra készül a sporttörvény, s a (szinte csak a jogalkotás területén tapasztalható) dinamizmust figyelembe véve, valószínűleg a következő olimpiára megint tető (vagy a T. Ház játéktere) alá kerül egy, aminek már épp ideje, hiszen négy éve múlt, hogy az előző megszületett. Így aztán (újra) lesz jogbiztonság -hosszan tartó, olimpiától olimpiáig.

Jó játékból, infrastruktúrából, marketingből, reklámértékből, szervezettségből, az üzleti világ érdeklődéséből szinte semmi; (újra meg újra...) átpolitizálódásból, kereskedelmi érdekek szolgálatában való egyéni álldogálásból annál több látszik a sportban, miközben újra készül a sporttörvény, s a (szinte csak a jogalkotás területén tapasztalható) dinamizmust figyelembe véve, valószínűleg a következő olimpiára megint tető (vagy a T. Ház játéktere) alá kerül egy, aminek már épp ideje, hiszen négy éve múlt, hogy az előző megszületett. Így aztán (újra) lesz jogbiztonság -hosszan tartó, olimpiától olimpiáig.

De legalább joguk legyen a szerencsétlenjeinek, ha már pénzük nincs. S e tekintetben a jégkorongszövetség volt elnökének, az ország gazdaságának rendbetételét megalapozó (mellesleg kezdetben sokat szidott) társasági törvény szülőatyjának (dr. Sárközy Tamás) csapata megtette a magáét. Koncepciójuk szerint a sport magántevékenység, a civil szféra része, autonóm önszabályozásra épül, s az államnak önkorlátozással (tapintatosan!?) kell megvalósítania az amatőrök támogatását, a profik piaci indulását. Látványos lenne mindenesetre, ha az Áder János vezette törvénygyár vagy Deutsch Tamás a kötetben írott hatáskörökhöz, feladatokhoz tartaná magát. Meg az sem lenne piskóta, ha legalább egy megvalósulna az önkormányzati sportirányításról írottakból. A beleszólási jog nélküli pénz tehát az államtól jönne meg azoktól a vállalkozóktól, akik bizniszt látnak a területben. Aki fizet, az viszont szeretne bekiabálni, a "látványsportokban" kerengő állítólagos fekete pénzek meg éppen készülnek kitáncolni még a törvény előtt.

Időszerűen fejtegetődik tehát a sportlétesítmények tulajdonjoga (dr. Tamás Lajos), mert nem mindegy, ki szállhat be a küzdőtér körüli ringbe, lesz-e még kezelő a kezelő, kap-e tulajdont a vállalkozó, hová állhatnak a lelátón a derék politikusok, játszhat-e ebben az összmeccsben az önkormányzat stb. Az sem mindegy, hogy egyesületek vagy gazdasági társaságok küzdenek (dr. Bérces László) akkor, amikor mondjuk a Manchester United Részvénytársaság négyéves élő tévéjoga a jelenlegi magyar ISM 21, azaz huszonegy évi költségvetése, avagy ugyane csapat részvényeinek értéke tíz év alatt tízszeresére nőtt a tőzsdén. A rabszolgaként adott-vett, pénzüket hol megkapó, hol azért sztrájkoló játékosok és családjaik legkedvesebb olvasmánya a sportolói jogviszonyról, annak polgári jogi, munkajogi taglalásáról szóló, konkrét szerződésmintát tartalmazó, sehol nem ismert, de annál kívánatosabb kollektív szerződést feltételező rész lesz, amelyet a sok keserű tapasztalattal rendelkező, széles látókörű dr. Horváth Gábor követett el. Azt sem árt tudni, hogy szurkolóként hányadán állunk (miért jár életfogytiglan, mint Angliában), vagy hol állhatunk sorba kártérítésért, ha leszakad velünk a magyar sport valamely rozzant lelátója (dr. Nemes András).

Az alapos, közérthető, mellesleg állampolgári alapjogokat (Svájcban, Görögországban, de még Portugáliában is alkotmányos jogokat) érintő kézikönyv egyes fejezetei valószínűleg mindennapi tohonya életünk részévé válnak, de hogy az egész mű koncepciójával mi lesz, azért ki-ki (tetszőleges kedvenceinek) joggal szurkolhat.

K. O.

HVG_ORAC, Budapest, 2000, 344 oldal, 3600 Ft + áfa