Könyv: Sorozatos alibi (Kossuth-díjas írók kötetei)

szerző
Beck András
publikálva
2002/33. (08. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nagy szerencséje a magyar kultúrának, hogy van egy olyan ernyedhetetlen irodalmi vállalkozója, mint Turczi István, aki nemcsak a Parnasszus című, havonta megjelenő költészeti folyóiratot szerkeszti, nemcsak a magyar Playboyt támasztotta fel poraiból, de saját, időről időre kötetbe rendezett verseinek csiszolgatása mellett még egy nagyszabású könyvsorozat gründolására is marad energiája.

Nagy szerencséje a magyar kultúrának, hogy van egy olyan ernyedhetetlen irodalmi vállalkozója, mint Turczi István, aki nemcsak a Parnasszus című, havonta megjelenő költészeti folyóiratot szerkeszti, nemcsak a magyar Playboyt támasztotta fel poraiból, de saját, időről időre kötetbe rendezett verseinek csiszolgatása mellett még egy nagyszabású könyvsorozat gründolására is marad energiája.Hát nem ráérzett megint, mi az, ami hiányzott nekünk, de nagyon? Vajon mikor hasított villámcsapásként Turcziba a Kossuth-díjas írók sorozatának vakító nagy ötlete, mely átmenthetné nevét az örökkévalóságba? Ráadásul - minthogy 1948 óta több mint száz író kapta meg a díjat - igazi nagyratörő vállalkozás ez, és, ami még fontosabb: eladható! Mármint az ötlet. Csak köré kell keríteni egy kis ideológiát, miszerint a sorozat nemcsak hiányt, tátongó űrt pótol, de kultúrtörténeti érdemekkel is bír, hiszen az, hogy ki mikor kapta meg a díjat és miért, az adott időszak kultúrájának és történetének beszédes adaléka. A sorozattervnek ezt az apológiáját - mely bizonyára meggyőzte azokat az illetékeseket, akik kultúránk és irodalmunk hathatós támogatására esküdtek föl - ott olvashatjuk a könyvhétre megjelent első eresztés köteteinek hátoldalán.

Nos, az ötlet, úgy tűnik, tényleg eladható, de az Alexandra kiadó égisze alatt megjelenő sorozat kötetei már aligha lesznek azok. Pedig a könyvek kicsik, zsebben is elférnek, kényelmesen olvashatnánk őket akár a metrón is, ha erre szottyanna kedvünk. De ki akarja Kossuth-díjasainkat a metrón olvasni? Ráadásul kis formátumukhoz képest aránytalanul vaskosak is a kötetek, úgyhogy felejtsük el a zsebet, tekintsük őket inkább afféle dísztégláknak, melyekből ki-ki felépítheti magának az utolsó fél évszázad magyar irodalmának panteonját. Csak hát mért akarna bárki is éppen ezekből a csúnya, ezüstös-mélykék téglákból építkezni? A helyzet ugyanis az, hogy a díjazottak műveinek jó része olvasásra nem, legfeljebb kultúrtörténeti tanulmányozásra való. A terv szerint a díjra érdemesek külön kötetet kapnak, a kiérdemesültek pedig többen kerülnek egy kötetbe. A sorozat kulturális emlékezetünk sorozatos felbirizgálásával kecsegtet, de ezt a beígért válogatásoknál összehasonlíthatatlanul jobban szolgálná egyetlen árva kötet, az irodalmi Kossuth-díj történetének monografikus feldolgozása. Ahogy mondjuk a Nobel-díjas írók sorozata sem adna hozzá sokat a díj odaítélési mechanizmusának jobb megértéséhez. Csak a Kossuth-díjról szóló tanulmány tehetné tehát a helyére Méray Tibor (1949), Barabás Tibor (1951), Dobozy Imre (1959), Váci Mihály (1965), Gyurkó László (1980), Gyurkovics Tibor (1994) és társaik kitüntetését, elénk tárva történelmi-kultúrpolitikai hátterét.

A sorozat mindenesetre első hat kötetével nem evezett kényesebb vizekre, klasszikusnak számító szerzőkkel (József Attila, Déry Tibor, Nagy Lajos, Illyés Gyula, Füst Milán, Sütő András) indított. Ha Sütő nem lenne ott a sor végén, arra gondolhatnánk, hogy a könyvek a díjak időrendjét követik, hiszen a többieket 1948-ban érte a nagy megtiszteltetés. Különös módon erre csupán a Nagy Lajos- és az Illyés-válogatás előszavában történik utalás, de díjazásuk indoklásáról, körülményeiről vagy kontextusáról ezekben sem esik szó. A kötetek összeállítói, úgy látszik, vagy nem tudtak arról, milyen sorozathoz írják előszavukat, vagy nem tartották érdekesnek, s ezzel mindjárt ki is ütközik

az egész vállalkozás alibi

jellege. Épp annak nincsen benne nyoma, amiért, úgymond, létrejött.

József Attilát a Kossuth-díjas írók sorozatában megjelentetni, úgy, ahogy van, bornírt gondolat. lllyés Gyula esete viszont többet érdemelt volna háromszori kitüntetésének mellékes említésénél. Illyés a rekorder, a nagy túlélő - Darvas Szilárd szavaival - soha nem ölelte magához a forró kályhát, így aztán soha nem is égethette meg magát. Még Babits jelölte ki utódjául a Nyugat szerkesztői székébe, ´48-ban háború előtti munkásságáért tüntették ki, ´53-ban az Ozorai példa című darabjáért, 1970-ben pedig kései verseiért és a Kháron ladikjáért. Az eddigieket figyelembe véve, nincs mit csodálkozni azon, hogy a most megjelent válogatásban sem a díjazott dráma, sem a díjazott esszéregény nem szerepel.

Az sem tudjuk meg, hogy a hivatalos indoklás szerint Déry A befejezetlen mondatért részesült a magas elismerésben, igaz, ebből az ezeroldalas regényből tíz-egynéhány olvasható Pomogáts Béla válogatásában, aki még Déry más regényeiből is szemezgetett részleteket.

Látszólag jobban járt Füst Milán műve, A feleségem története, melynek egynegyedét csempészte be Schein Gábor az általa szerkesztett válogatásba. A kultúrpolitika a fordulat évében alighanem csak egy megcsalt férj morfondírozását látta benne, így aztán Füst nem is ezért, hanem verseiért kapta a díjat. A Kossuth-díjhoz tehát nincs sok köze ennek a regénynek, noha kétségkívül az életmű egyik legfontosabb darabja. Viszont nem kell hogy a hermeneutikában való jártasságunk megközelítse Schein Gáborét ahhoz, hogy szerkesztői döntése drasztikusan vesse fel számunkra a rész és az egész problémáját.

A csonka szöveggel szembesülve

önkéntelenül felismerjük, hogy a részt mindig csak az egészből érthetjük meg, s némiképp értetlenül lapozgatjuk Störr kapitány jobb sorsra érdemes feljegyzéseit. Annál is inkább, mert A feleségem története sok kiadásban hozzáférhető, legutóbb 2000-ben jelent meg Füst életműsorozatában. Részletének közlése már csak ezért is teljesen felesleges. Ahogy teljesen felesleges, kényszeredett és mondvacsinált az egész sorozat is.

A sorozatok korát éljük. Vas István, Tersánszky Józsi Jenő, Mándy Iván életműsorozatának kötetei kaphatók a boltokban, annak ellenére, hogy nem túl régen volt már hasonló összkiadásuk. Kíváncsi vagyok, hogy fogynak, a helyzet ugyanis az, hogy tapasztalataim szerint e jelentékeny szerzőknek még az antikváriumokban is nehezen adhatók el a kötetei. Vajon mi szükség arra, hogy a Kossuth-díjas írók közt is megjelenjenek? Meglepődve láttam, hogy útjára indították Gyurkovics Tibor életműsorozatát is. Persze annak, aki nélkülözni tudja az őszülő, körszakállas mester összes műveit, jól jöhet e sorozatban majdan megjelenő válogatás is. Csak bírja szusszal addig ez a hamvába holt vállalkozás!

Beck András

szerző
Beck András
publikálva
2002/33. (08. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...