Erős holland anyag (Anneke van Giersbergen, René Rutten - The Gathering)

  • 2002. augusztus 15.

Zene

A The Gathering 1989-ben alakult, s bár két nagylemezt is összehozott (Always; Almost A Dance), csak 1994-től vált érdekessé: ekkor társult a dzsesszes Bad Breath duó ragyogó tehetségű énekesnője, az akkor huszonegy éves Anneke van Giersbergen. Első közös lemezük, a gótikus-doomos Mandylion mindjárt robbant az undergroundban, s az éppen tetőző új gót-rock hullám egyik csúcslemeze lett. Hasonló stíl, ám halványabb nóták hallhatók a ´96-os Nighttime Birdsön, hibátlan viszont a Kevin´s Telescope-maxi, kiváló Dead Can Dance-feldolgozással. A How to measure a planet? aztán ízig-vérig más világ: törékenység, szívszorítás, elektronika és pszichedélia jellemezte ezt a különös, százperces utazást. Két éve az If Then Else-en mindez poposabb dalokba csomagolódott, s újfent előkerült az elektromos gitár. Kiadója közben majdnem kicsinálta a zenekart, mostanra sikerült csak elválni: az új minialbum (Black Light District) ősszel már a tagok által igazgatott lemezcégnél jött ki. Szigetes fellépése után Giersbergen kisasszony és a gitáros René Rutten először a kora délutáni bulit értékelte.

Anneke van Giersbergen: Szokatlan volt, mert legtöbbször este játszunk, és most hiányzott a saját fénytechnikánk, de a hangulat jó volt, olyankor pedig minden rendben.

René Rutten: Eredetileg rockosabb műsort terveztünk, de aztán láttuk, hogy bőven van rockzene a fesztiválon - külön metálszínpad s a többi -, úgyhogy inkább a könnyedebb, puha dalainkra helyeztük a hangsúlyt, meg hát úgyis olyan meleg van, gondoltuk, miért ne.

Magyar Narancs: A How to measureÉ lemezzel radikálisan átformáltátok a zenéteket, jócskán eltávolodtatok attól a gótikus vonulattól, amelynek egyik vezető zenekara voltatok. Mi adott lökést a fordulathoz?

AVG: A Mandylion sikere után könnyűnek tűnt valami egészen hasonlót készíteni, és bizonyos mértékben ezt is tettük, holott nem igazán akartuk. A Nighttime Birds egy kompromisszum eredménye lett, mert bár úgy éreztük, a Mandylion világához nincs mit hozzátenni, a kiadónk arra ösztökélt, hogy ugyanazon az úton haladjunk tovább, mi pedig sajnos engedtünk. Ezután szakítottunk az addigi producerünkkel, és azt gondoltuk, most megváltoztatunk mindent. Így született meg a How to measureÉ, amire nagyon büszkék vagyunk - a mai napig ezt tartjuk a legjobb lemezünknek.

RR: Míg megszólalásában minden korábbi lemezünk kötődik a keletkezése idejéhez, a How to measureÉ atmoszféráját manapság is sokan egészen frissnek, újszerűnek találják.

MN: Úgy tudom, igazán széles közönséghez csak a hazátokban jutottatok el, pedig a zenétekben benne van a nemzetközi siker lehetősége is.

RR: A hazánk nem jó példa. A Mandylion nagyon sikeres volt Hollandiában, de a hollandoknál megeshet, hogy egyszer nagyszerűnek tartanak valamit, aztán ha a következő évben készítesz egy tízszer jobb albumot, nem is reagálnak rá. Minden holland zenekar átesik ezen.

AVG: Bárhol másutt jobb a közönség. Az otthoni koncertjeinken rengetegen dumálnak, nem figyelnek oda. Itt eljátszunk egy apró, csöndes számot, és az emberek csendben hallgatják, ami igazán gyönyörű. Egyébiránt a régi kiadónk sosem állt mögénk annyi pénzzel, amennyi szükséges lett volna ahhoz, hogy rendszeresen játsszon minket az MTV vagy egy-egy jelentékenyebb rádió.

MN: A szövegeid lemezről lemezre keserűbbek lettek.

AVG: Olykor boldog vagy, és arról írnál, hogy süt a nap, és zöld a fű, de a világ csak-csak elér hozzád, és szomorúvá tesz. Különösen szeptember 11-e után - bár tudom, hogy ez közhely - megváltoztak a dolgok: írni kell mindarról, amivel az egész világ szembenéz, a háborúról. De közben nagyon fontosnak tartom, hogy pozitív töltésű dolgokkal is foglalkozzam.

MN: Nem okoz nehézséget kiállnod a színpadra ilyen személyes szövegekkel?

AVG: Nem, ez inkább szép, mert átérzi a közönség is. S ha intim zenét játszol, nem szabad távolságtartónak lenned, be kell vonnod az embereket a világodba, már ha ők is akarják. Csak ez számít, és a zene irányít: nem te vagy, aki irányítasz, mindig a zene az.

MN: Hírhedt funkrajongó lévén sosem éreztél vágyat, hogy valami egészen eltérő zenei közegben is kipróbáld magad?

AVG: Nem igazán. A Gathering zenészei valamennyien különböző stílusok felől érkeztek, és épp az benne a klassz, hogy itt voltaképp bármit megtehetsz, amit csak akarsz. Másrészt minden időnket leköti az együttes. Annyi év után végre meg tudunk élni a zenélésből, de ehhez az kell, hogy heti hét napot dolgozzunk.

MN: Hollandiában vaskos állami támogatás jár a könyviparnak. A rockzenekarok is részesülnek ilyesmiben?

AVG: Nem, csak a kortárs komolyzenének jár pénz, annak viszont elég sok. A rockzenének semmi, ami nagy baj - szerintem támogatni kellene minden jó zenekart. Norvégiában a dzsessz- vagy rockzenekarok is kaphatnak támogatást, például ha turnéra indulnak, Hollandiában nem.

MN: A két éve készülő új nagylemezről mit lehet tudni? Úgy hírlik, a mostanság kísérleti elektronikus zenében utazó Trickster G. (alias Ulver) és Piggy, a Voivod gitárosa is szerepel majd rajta.

AVG: Együttműködnek velünk két-három számban, és ezek kiemelkedő pillanatok lesznek, de a hangzás egészét ők nem befolyásolják. Érzelemdús, komor és sötét lemez lesz, remélhetőleg januárban a boltokba kerül.

Greff András

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.