Pogány Szűz Mária (Spaccanapoli)

publikálva
2002/33. (08. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Nápolyból már a hetvenes években kitűnt két társaság, a Nuova Compagnia és az E´ Zezi - talán velük kéne kezdenünk.

Magyar Narancs: Nápolyból már a hetvenes években kitűnt két társaság, a Nuova Compagnia és az E´ Zezi - talán velük kéne kezdenünk.

Számunkra rekorddal zárult az idei Sziget Fesztivál: a világzenei színpadon készített interjúkból még a jövő héten is csemegézhetünk. - Jóllehet a Spaccanapoli még csak hároméves zenekar, a hegedűs-ütős Antonio Fraioli, az ütős-énekes Marcello Colasurdo és Monica Pinto énekesnő előtte mélyen érintett volt egy jó húszéves nápolyi legendában. Hogyan lett az E´ Zeziből Spaccanapoli, mit tettek hozzá, és miben maradt a régi? - erről beszélgettünk.

Antonio Fraioli: A zenekarunkból többen is éveket töltöttek az E´ Zeziben: Monica ötöt, én kilencet, Marcello pedig az egyik alapítója volt.

Marcello Colasurdo: De nagy hatással volt ránk a Nuova Compania is. Jobbára a gyárakban dolgozó munkások közé tartoztunk, és a magunkfajta egyszerű emberek érzéseit próbáltuk a zenénkkel kifejezni.

MN: Ezért tűnik úgy, hogy az E´ Zezi egyszerre töltötte be egy munkáskórus és egy folkzenekar szerepét?

AF: Az E´ Zezi kezdetben főleg tradicionális zenét akart játszani, persze valamelyest átdolgozott formában, de a munkásmozgalmi hagyományból, a "protest" dalokból is igyekezett meríteni. Én Roberto De Simone (ő alapította a Nuova Compagniát 1967-ben - a szerk.) idevágó tanulmányainak a hatására szálltam be az E´ Zezibe, és lélekben még mindig erősen kötődöm hozzá.

MN: Azt olvastam, több mint száz muzsikus megjárta az E´ Zezit.

MC: 1974-ben alakult meg, és húsz év alatt a háromszázat is elérte a tagsága, hiszen nemcsak zenével, hanem például színházzal is foglalkoztunk. Az E´ Zezi egy hatalmas és nyitott kollektíva volt, s bár az alapmagja nem haladta meg a tizenöt főt, valóban rengetegen megfordultak benne.

MN: Ha jól tudom, Daniele Sepe is. (Övé a kilencvenes évek egyik legjelentősebb nápolyi albuma, a Vite Perdite - a szerk.)

MC: Így van, fiatal fuvolásként Sepe is az E´ Zeziben kezdte - tizenhat évesen már lemezt készíthetett vele.

MN: Az előbb említett plebejus beállítottság egyébként mennyire érvényes az olasz zenékre?

MC: Mifelénk erősebbek a népzenei hagyományok, de létezik Olaszországban kimondott munkászene is, főleg az ország északi felének a középső részén, ahol fejlett a mezőgazdaság és az ipar. A második világháború alatt az ellenállási mozgalom bölcsője is ugyanott volt. Nálunk, délen ez kevésbé jellemző. Campagniában főleg az E´ Zezi képviselte ezt az irányzatot, a giccses nápolyi daloknak mi jelentettünk alternatívát, távol állva azoktól a kliséktől, amelyekről - a Vezúvval és a mandolinnal - az embereknek képe van. Amit azóta is csinálunk, az egy másik világot képvisel.

MN: Hogyan lett az E´ Zeziből Spaccanapoli?

AF: Nagyjából három éve született meg. Előbb - ´96-ban - Marcello vált ki a zenekarból, aztán Monica meg én is. 1998 végére annyira kiéleződtek a személyes nézeteltérések, már annyira nem tudtunk azonosan gondolkodni a zenénkről, hogy úgy láttuk, jobb, ha tiszta lappal indulunk. Egyre elviselhetetlenebb lett, hogy az E´ Zezi lényegében átjáróházzá vált, és szabadulni akartunk tőle.

MN: Miben rejlik az E´ Zezi és a Spaccanapoli zenéje közti különbség?

AF: A Spaccanapoli az E´ Zezi nyomán halad tovább, de többet enged beszivárogni a mediterráneum különféle népzenéiből és az újabb törekvésekből. Kissé kritikusabb, hevesebb a természetünk. Amit az E´ Zezi inkább csak politikai szlogenekkel fejezett ki, azt mi igyekszünk mélyebben megérinteni, olyan népi legendák felhasználásával is, mint amilyen például a nápolyi sikátorokban kísértő Monacello szelleme.

MN: Egészen az archaikus kultúrákig visszanyúlva.

AF: Így van. A kultúránk mitikus alakjai jelennek meg a szövegeinkben. A nápolyi kultúra és a különböző népi ünnepek nagyon erősen összefonódnak. Ezek a népi ünnepek jórészt olyan vallásos eseményekhez kapcsolódnak, mint amilyenek a Szűz Mária ünnepei, de Mária figurája gyakran a pogány istennőket helyettesíti. És az ilyen ünnepek során előkerülnek az ősi rítusok, lényegében köréjük szerveződik a ceremónia, és nyomaiban a miénkhez hasonló balladákat, dalokat lehet hallani. Ehhez szeretnénk a zenénkkel közelíteni. Azt a hangulatot ragadni meg, amit az emberek átélhettek a régi ünnepek során.

MN: A Real World kiadóval hogyan kerültetek kapcsolatba?

AF: Ez egy viszonylag komplikált sztori. Még az E´ Zezivel kezdtünk dolgozni egy lemezen, és pár számot már fel is vettünk, amikor sor került a szakításra. Közben azonban jelezte a Real World, hogy tetszenek neki a dolgaink, és feltétlenül számít az anyagra, úgyhogy részben azért hoztuk össze a Spaccanapolit, hogy elő tudjunk állni vele.

Monica Pinto: Így kerültek a Spaccanapoli-lemezre olyan tradicionális dalok, amiket az E´ Zezivel játszottunk, és olyanok is, amelyek kifejezetten a saját dolgaink. A következő tavaszra pedig új album várható, szintén a Real Worldnél, mert meg voltak elégedve a munkánkkal.

Marton László Távolodó

(Köszönet és hála Mátray Juditnak a tolmácsolásért.)

publikálva
2002/33. (08. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...