Az utóbbi idõben többen is elgondolkodtak azon, hogy miért nincs Magyarországon képregénykultúra (A képregény esélyei, Magyar Narancs, 2004. szeptember 30.; Kubiszyn Viktor: Állókép-birodalom, Beszélõ, 2004/11.; Csordás Lajos: Kísérletek a magyar képregény feltámasztására, Népszabadság, 2004. november 27.). Erre a napokban megjelenik két, szokatlanul igényes kivitelû album két, korábban teljesen ismeretlen kiadótól.
Sarlós Endre 1566: Szigetvár ostroma címû albumának meglehetõsen hányatott volt a sorsa. A Szigetváron élõ festõmûvész és grafikus már
hosszú évek óta
dolgozott rajta, ám megfelelõ támogatás és terjesztés híján korábban csak részletek jelenhettek meg belõle.
A mostani kiadvány az elsõsorban ajándéktárgyakkal foglalkozó Vadzsra '99 gondozásában jelent meg, A4-es formátumban kapható az újságárusoknál, az eredeti, mindössze 500 példányban nyomtatott A3-as albumot pedig a kiadónál lehet megrendelni, elõbbi 1980, az utóbbi 6900 Ft.
Ennek az információnak azért van jelentõsége, mert sajnos a kisebb alakú könyvben sajátos elrendezésben láthatók az ötletszerûen felnagyított és lekicsinyített képkockák, helyenként zavaró ûrök is tátongnak.
Errõl persze nem a szerzõ tehet, mint ahogy arról sem, hogy az eredetileg folytatásos megjelenésre szánt részek összefûzése egyetlen kiadványban egészen más dramaturgiai megoldást kívánt volna. (Azt azonban nehezen tudná velem megértetni, hogy ha már közel húsz oldalt vártunk a központi figura, Zrínyi Miklós elsõ megjelenésére, miért kellett ennyire apró méretben, hangsúlytalan helyzetben ábrázolni.)
A részletesen kidolgozott rajzok és hosszú magyarázó szövegek egyaránt arról tanúskodnak, hogy Sarlós hatalmas, szenvedélyes kutatómunkát végzett, amelynek eredményét egy számára kedves kifejezési formában óhajtotta közreadni. A török és magyar forrásokat egyaránt felhasználó, az események katonai vetületére koncentráló történet hitelesnek és objektívnek látszik.
Sarlós szerint az 1566: Szigetvár ostroma rajzos album, és ez igaz is, hiszen használja ugyan a képregény formáját, ám sem szándékában, sem eszközeiben nem nevezhetõ "igazi" képregénynek. A leginkább a Fülesben népszerûvé vált, Zórád, Korcsmáros és Sebõk kiváló grafikáival illusztrált irodalmi adaptációk hagyományát követve igyekszik megfelelni a Kádár-Aczél-korban kialakult, sajátosan magyar, didaktikus nyomaiban máig túlélõ igényrendszernek, amely távol áll mind az amerikai, mind az európai kép-regény-meghatározásoktól.
A képek számozása, a kézzel írt szöveg mellõzése (pedig milyen szép, képes krónikára emlékeztetõ bevezetõk is vannak benne), a rajzok közötti összefüggés, átmenet szinte kizárólag szöveges megoldása mind-mind ennek a jele és következménye. Lehet, hogy a gúzsba kötve táncoló magyar "képmese" utolsó, tökéletlenségében is gyönyörû megnyilvánulását tartjuk a kezünkben? Már csak ezért is érdemes beszerezni.
Egészen máshonnan érkezett hozzánk XIII, az amnéziás akcióhõs. Annak idején az X-07 akciómagazinban kevesen figyeltek fel rá, most itt az újabb esély, hogy megtudjuk, miért fogy el minden részbõl közel félmillió (!) példány Európa francia nyelvterületein. A Krak! kiadó kifejezetten azzal a szándékkal jött létre, hogy hazánkban is meghonosítsa a modern európai képregényt. Reményei szerint eljön az idõ, amikor Párizshoz, Brüsszelhez és más nagyvárosokhoz hasonlóan nálunk is felnõttek fognak olvasgatni a könyvesboltok ma még nem létezõ képregényrészlegében.
XIII kalandjait 1984-ben indította hódító útra két rutinos profi, a francia-belga képregény-iskola kiemelkedõ képviselõi, az író Jean van Hamme és a rajzoló William Vance. Nem tudjuk, kicsoda, honnan jött, egyáltalán, valódi arcát látjuk-e, és fõleg: miért viseli vállára tetoválva a XIII-as számot.
Az elsõ részben (A Fekete Nap) még csak ízelítõt kapunk a váratlan fordulatokban bõvelkedõ, hátborzongató, megfelelõ dózisokban adagolt izgalmat, akciót,
politikát és erotikát
tartalmazó, az összeesküvés-elmélet elemeit is ügyesen alkalmazó sorozatból.
Ebben a vérprofi munkában nehéz hibát találni, apró részletektõl eltekintve tökéletes példája a francia kalandképregénynek. Egyértelmûen a nagyközönségnek készült, az olvasót felnõttnek tekintõ, intelligens munkáról van szó.
A magyar kiadás (Krak! kiadó, 48 oldal, 1495 Ft) jól sikerült, bár a színek az eredetinél valamivel élénkebbek. A kiadó reméli, hogy megtalálja Magyarországon is a közönségét - ebben az esetben pedig évente több kötetet is meg-jelentetnek, sõt más sorozat beindítását is fontolgatják.
Összességében tehát kifejezetten jó évet zár a magyar képregénykiadás, hiszen a Képes Kiadó Rejtõ-sorozata ígéretesen növekvõ népszerûségnek örvend, megjelent hat grafikus saját kiadású antológiája, a PTSD, és további tervekrõl értesülhetnek mindazok, akik idõnként felkeresik a www.kepregeny.net honlapot, a magyarországi rajongók kedvenc portálját.
Ráadásul ugyanitt képregénypályázatról is olvashatnak: jövõre induló képregénymagazinhoz kerestetnek olyan forgatókönyvírók és rajzolók, akik életre keltik Nero Blancót, Pepita Oféliát és HõsmagyartÉ
Bayer Antal
