SzeM
JJJJJ
film
Nagy zûr Korzikán Mintha el se mentek volna: Christian Clavier és Jean Reno visszatérnek, ám ez nem a szépségipar hatékonyságát, hanem a kereskedelmi televíziók mûsorszerkesztési gyakorlatát minõsíti, minden hét végére jut egy csinos darab velük, mintha nem is négy-öt, hanem negyven-ötven komédiát forgattak volna együtt, mintha nem lenne tökmindegy, hogy valamibõl négy-öt tök egyforma vagy negyven-ötven. Az kétségtelen azonban, hogy mozibéli találkozásu(n)k óta eltelt néhány év, nem is eseménytelenül, ha Renónak ökörködnie kellett, Dépardieu-vel pároztatták, szerintem sokak örömére. De Clavier-t se intézzük el egy kézlegyintéssel, azon - a vásznon teljesen kreténnek ható - francia komikusok hagyományainak mai megtestesítõje õ, akiket mindig hajlamos volt az úri közönség "jaj, hát külsõdleges eszközökkel él, de szörnyû" sikkantással elin-tézni: régi kedvencünk, Louis de Funés e rend fõgondnoka alighanem, magam a mezei hadakból Jean Lefébvre-t és Paul Preboist-t emelném ki, mert ha véletlenül Fernandelt vagy Bourvilt mondanám, bizonnyal lenne, aki többlettartalmakról szónokolna. Na igen, de hogy jön Clavier a nagy elõdökhöz, vethetnénk ellent. Sehogy se persze, vagyis pontosan úgy, ahogy a mûfaj alakult, lett unalmassá és avíttá. Ilyen a Nagy zûr... is, színes, kavarnak benne, mint gép, hülyék, mint állat, annyira ibuszos, hogy majd megesz a fene, hogy rögtön útra keljünk, továbbá minden ízében olyan termék, amit eleve lejárt szavatossági idejûnek gyártottak. Egy állítólag Korzika- és Franciaország-szerte roppantul ismert képregény állítólag kicsit átírt változata, de ez nem érdekes. Mert lehet, hogy, aki A marhakonzerv akciót vagy a Jöttünk, láttunk, visszamennénk címû darabokat látta, az látott már mindent, de az biztos, hogy Korzikát és Catherina Murinót nem. Pedig van bennük valami...
- ts -
A Best Hollywood bemutatója
JJJ
web
www.kavehazak.hu "Dolgozni csak kávéházban tudottÉ Felesége, hogy otthon tartsa, lakásuk egyik szobáját átalakította kávéházi sarokká. Szerzett bele márványasztalt, szabályos ruhafogast, az újságokat rámába foglaltaÉ" - írja Saly Noémi kávéháztudósunk Nóti Károly kabarészerzõrõl. Persze az illúzió nem lehetett teljes, és a férj mégis elszökött hazulról, mert a múlt század elejének Budapestjén volt hova. Nyugodtan állíthatjuk azonban, hogy kávéházfronton a helyzet korántsem változatlan. Aki csak hely és kávé híján nem írta meg eddig a bestsellerét, vagy nem alapította meg páholyát, irodalmi körét, karitatív ligáját, az keresse fel ezt az esztétikailag kissé házgyári, ám tartalmilag lelkesítõ elektronikus kávéházi oldalt. Hogy kávéügyben felülmûveltnek tûnhessen a kávéház-látogató, elég átlapoznia a weboldal kávélexikonját. Alaposabb tanulmányozás után elõadásokat is tarthat a kávékülönlegességekrõl, a bécsi kávémúzeumról vagy arról, hogy a pókok milyen zilált hálót szõnek a koffein hatására. A cikkek, információk mellett kulcsszavas keresõmotorok szolgálják a tájékozódást. Azok is nézzenek be ide, akik a kávégépipar trendjeit szándékoznak követni. Persze, mint a fenti példa mutatja, a kávéházat hiábavaló otthon modellezni, annál is inkább, mert a legújabb helyeket mindenképp meg kell nézni, például az egy hónapja nyitott, art decósan kozmopolita Gerlóczy kávéházat.
- sisso -
JJJJ
lemez
Lajkó Félix 7. Lassan elszáll az elsõ tíz év, Lajkó Félix a harminchoz közelít, megszámlálhatatlan zenei kalandja közül pedig itt a hetedik - lemezen. Mondhatják, ez az album "érettebb, letisztultabb, kiforrottabb", ám a többség Lajkót még mindig "ifjú" tehetségként, csodakamaszként könyveli el. Lelkes rajongótábora van - Tokióban LF fanklub is létezik -, mások viszont csupán annyit mondanak a neve hallatán: "Na, ne hülyéskedjünk már!".
Hogy ez a hetedik valóban érettebb vagy letisztultabb-e, mint a többi, én meg nem mondanám, az viszont bizonyos, hogy fölösleges volna bármi máshoz mérni. Tetszett, magával ragadott, de nem úgy, hogy "meg kellett volna halnom tõle". Jó volt, hogy egyszerre egyértelmû és váratlan, bizonyos pillanatokban az egekbe emel, máskor oly közönséges, hogy belepirulok. Izgalommal töltött el, hogy ha akarom, népi (A király, Merev), de tetszett, hogy néha beéri a "népiessel" is (Bástya, Kérés), hogy a kávéházi pillanatok (Az õr, Eljegyezve) kerülgetik a már-már rockos (Csoda) nekifutásokat. Mondanom sem kell: Lajkónál a Bogárnak semmi köze a Dongóhoz. És persze virtuóz lemez, de szerencsére nem a virtuozitásról szól: sokkal inkább közös produkció, Kurina Ferenccel (bõgõ), Brasnyó Antallal (brácsa) és Michael Babinchakkal (cselló), mint az "aranykezû" megdicsõülése. Lehet, hogy valójában ez az érettség?
Lajkó Félixet fölösleges volna bármi máshoz mérni, írtam az imént, sõt azt hiszem, ez a semmihez sem hasonlíthatóság a legnagyobb érdeme. Mégis féltem, mert az ilyesmi nagy veszéllyel jár. A mûfajon kívüliség ugyanis mocsaras vidék: ha valaki komolynak nem elég komoly, népinek nem elég autentikus, ráadásul bizonyos körökben voltaképpen popsztár, idõvel könnyen magára maradhat. Reménykedjünk hát, hogy Lajkó olyan kivétel lesz, akit hamarosan "felnõttként" is éppúgy megbecsülnek, mint fenegyerekként.
- legát -
Tilos az Á, 2004
JJJJ
dvd
Damiano Damiani: A Polip I-III/XXV A DVD-technika jóvoltából végre újra alámerülhetünk a nyolcvanas évek klasszikus krimikölteményének sugárzó(an sötét) világába. Az "'s-Polip" az olasz maffiáról beszél (többek között) Szersén Gyula és Béres Ilona kristálytiszta magyar hangján. Az egész mû valójában egy karakterre: Corrado Cattani felügyelõre épül, kit a rendezõként is ismert Michele Placido játszik.
Cattani vonzó: moralista, pátosz és hiúság nélkül. Stabil, szuggesztív férfi. Kiváló pszichológiai érzékkel dolgozik és - figyel. Többirányú, magába vissza-visszatérõ, önváddal s kontúrtalan bûntudattal tarkított figyelem ez. Elõdje gyilkosait keresi, s közben csendesen rohad szét a házassága, körülbelül úgy, ahogy a hazája: Olaszország.
A kamera jó tempóban mozog, semmi szándékolt, mûvészieskedõ nézõzaklatás. A színészek sem kívánják "lejátszani" egymást, inkább összedolgoznak, sûrû, utánozhatatlan levegõt teremtve.
A detektív maszkulinitása nem túlhangsúlyozott. Nincs itt semmi a (más nyomozóalakításoknál megszokott) reflektálatlan keménykedésbõl, macsós öncsillogtatásból, sármõrködésbõl. Nem sulykolják húszpercenként, hogy õ "a legkeményebb, legjobb zsaru". A sötét és pasztell színek szervesen passzolnak fojtott figurájához: öltönye is szürke konfekcióöltöny, haja szürke dróthaj, halántéka õszülõben. Semmi intimpistáskodás, semmi fecsegés. Nincs itt semmi bárgyú didaxis, démonizálás. Bár a film a pénz útját kíséri végig, az akciók többsége egyfelõl "messze", másfelõl nagyon is közel: az idegekben zajlik. A romlás virágait, a félelmek uralásának kísérleteit láthatjuk - ezerszeres ismétlésben. Hangversenyeken, impozáns vacsorákon "csodálhatjuk" a sima modorú, nett bankvezetõk, médiasenkik, ügyészek, ügyvédek, politikusok, rendõrök, bürokraták önzõ kis játékait, lassú hálószövéseit. A hetvenezres kisváros társasági krémje ez. Semmi nyílt szörnyûség, mégis lassan egyértelmûvé lesz: az egész, ami perverz itt. De hiába szürke a kockaházaktól a felöltõkig annyi minden; a vér piros.
Pollágh Péter
Publishing Kft., 2004
JJJJJ
koncert
Budbudas Már vagy tíz éve létezik a formáció, eredetileg a tilos rádiós DJ Titusz és az ugyanitt õshonos, emellett színházi zeneszerzõként is tevékenykedõ csellista, Márkos Albert kísérletsorozataként az elektronikus és a hangszeres zene összeházasítására. A résztvevõk - az utóbbi irányításával - az évek során egyre többen lettek, Titusz helyett DJ Mango állt oda a lemezjátszóhoz, és a múlt pénteki koncerten már több mint egy tucat zenész töltötte be a színpadot, a szaxofonos Ágoston Bélától a teljes létszámban felsorakozó Grencsó Kollektíván keresztül Hajnóczy Csabáig, aki a koncert második darabjában egyetlen, néhány másodperces kemény futammal felpörgette, -vadította a hangulatot.
A Budbudas (a szanszkrit kifejezés jelentése: Buborékok) kísérletezõ, egyszeri koncertekkel fellépõ csoport. A most elhangzott tizennégy darab (zenészenként egy-egy szerzemény) túlnyomó többségét még sohasem játszották. A zenész-mentalitások, a mûfaji indíttatá-sok különbözõsége változatossá, könnyeddé tette a programot. Voltak darabok, amelyekben a dzsessz hagyományos téma-improvizáció-téma logikája volt a meghatározó. Máshol - és ezek voltak az izgalmasabb produkciók - a dzsesszzenészek szólamai az elektronikus hangzásokat a háttérbõl, éspedig igen erõteljesen támasztották alá. MC Busa vicces, beat-boxos hangzásokkal operált, az ugyancsak MC-ként fellépõ Keszég László fanyar szavalóként, lendületes szövegmondóként, de bárhangulatú énekesként is utalt önnön színpadi rutinjára. A zenészek mögött villódzó háttérvetítés - ami átlagos esetben vagy idegesítõen öncélú, vagy közhelyesen mûvészkedõ, ezúttal még funkciót is nyert, amikor a zenészek a vetített karmester mozdulatainak engedelmeskedtek. A zenei tréfák mértéktartóak voltak, a produkció egésze pedig kellõen rokonszenves ahhoz, hogy elsimuljanak az apró egyenetlenségek.
- kyt -
Francia Intézet, január 7.
JJJJ és fél
dvd
Laibach Puritán cím, hatásos borító: a zenekar szokásos, részben stilizált egyenruhában tapod Európa térképe felett, a tokban pedig a DVD1 kódot viselõ kiadvány, mely klipek és dokumentumfilmek formájában rekonstruálja a Laibach immár csaknem negyedszázados munkásságát. A Laibach igazi legenda: sokszor félreértett, a szimbólumok, történeti-kulturális uta-lások kétértelmûségével kedvtelve játszadozó összmûvészeti társulás, melynek sokrétegû üzeneteit - némi térségi sovinizmussal élve - leginkább talán csak k.-európai környékünkön értheti meg igazán a befogadó. Most megtudhatjuk azt is, hogy - idõvel változó munkatársaikkal együttmûködve, a sajátosan értelmezett Gesamtkunstwerk jegyében - miként voltak képesek komplex, mégis egységes hangi-képi világot alkotni, ezáltal lenyûgözni és a maguk brutális módján szórakoztatni közönségüket. A DVD-n található tizenhárom videoklipet (az elsõ és az utolsó születése között pontosan tizennyolc év telt el!) a maga változatosságában is konzisztens zenehasználat meg az obligát és már emblematikussá vált design és jelmez mellett leginkább a sötét irónia köti össze: ahogy radikálisan egymás mellé rendelõdnek ideológiai toposzok, a politikai propaganda, az üzleti marketing és a popkultúra banalitásai. Aki képes ráhangolódni e produkcióra, az pokolian jól fog szórakozni: például a nyolcvanas években született (popklasszikusokat kiforgató) Opus Dei, a Geburt Einer Nation vagy az Across The Universe klipjei éppúgy zseniálisak, mint mondjuk a kilencvenes évek (zenében és képileg) technovilága ihlette War vagy éppen az új lemez electroclash hangulatú durva tánczenéihez (Tanz Mit Laibach, Das Spiel Ist Aus) készített súlyos klipváltozatok. Ja, jawohl.
- minek -
Mute/EMI
JJJJJ
film
Alfie Még mielõtt hangot adnánk szolid rosszallásunknak Jude Law újdonsült Alfie-jával szemben, emeljük meg kalapunkat a régi Alfie elõtt. 1966-ot írtunk, midõn a fiatal Michael Caine pimaszul önzõ szívtiprója olyan magától értetõdõ természetességgel gázolt át minden útjába kerülõ nõszemélyen, hogy amikor a kamera felé fordulva kedves infantilizmussal, de a cinizmus leghalványabb jele nélkül magyarázta piszkos nõügyeit, komolyan zavarba jöttünk hõsünk megítélését (utolsó strici vagy kedves csirkefogó) illetõen. Isten kiterjedt állatkertjének egy érdekes példánya került a kamera elé, egy kétértelmû ragadozó, aki nagyjából ezzel az egyszeri szerepléssel ki is halt a vászonról. Azok ugyanis, akik úgy döntöttek, hogy egy nagyszabású hollywoodi produkció keretein belül mesélik újra a történetet, éppen a lényeget, a deviáns központi figurát nem reszkírozhatták. Amúgy minden mást lelkiismeretesen átömlesztettek a London helyett New Yorkban játszódó darabba: így Alfie megmaradt angolnak (igaz, már nem Caine cockney tájszólását használja), limuzinsofõrnek, s ugyanúgy egy hozzá hasonlóan ragadozótermészetû, középkorú asszony okozza a vesztét, mint hajdanán. Egyedül az nem világos, hogy miért ez a fene nagy ragaszkodás e jobbára elfeledett klasszikushoz, ha mindaz, amit nyerhettünk volna a vásáron, a szemétben végezte. Caine úgy volt szánalmas, hogy egy rövid megingásán kívül egy percig sem kételkedett önmagában, Law ehhez képest a gavallér bûnbánók szabályos útján jut el a könnyes katarzisig. Ha nincs ez a nagy alfie-zás, mindenki jobban jár, mert a film amúgy könnyû a szemnek, Mick Jagger új szerzeményei jóvoltából pedig a fülnek sem esik rosszul.
- köves -
A UIP-Duna Film bemutatója
JJJ
