Lemez

Ladytron: Ladytron

  • - minek -
  • 2019. március 28.

Zene

A Brian Eno egykori kedvencének tartott liverpooli négyes 1999-ben adta ki első EP-jét (He Took Her To A Movie), de némi túlzással mostani, hatodik lemezükön is legalább olyan érdekesnek tűnnek, mint amikor befutottak a 2005-ös Witching Hour című albummal. Lüktető, dinamikus elektronikus alapok, néhol élő dob, Igor Cavalera (ex-Sepultura, Soulwax) közreműködésével, és nosztalgikusan szomorkás vokállal, hogy azután beússzon valami tündérországi szintitéma a legszebb dreampop/
szintipop hagyományok szerint. A két vokalista (Helen Marnie és a bolgár származású Mira Aroyo) hangjához talán még jobban passzolnak az olyan nosztalgikus hangulatú indie/wave dalok, mint a gyönyörű melódiában fürdő Tower Of Glass, de a Ladytronon amúgy is alig találni rossz kísérletet, harmadjára is csak a betonkeményen kezdődő, de kissé debil refrénbe forduló Paper Highways című dalt ugratnánk át. A kompozíciók hangulatban, stílusban is változatosak, a The Animals vagy a Horror­scope hideg, gépies, mégis megkapó melódiái a késő nyolcvanas évekre, a Deadzone egészen az EBM-hagyományra kacsint vissza. A Ladytron néhány kortársával, például a nagyszerű Zoot Womannel valósággal megágyazott a szintipop újjászületésének, amit azonban dicséretes visszafogottsággal, majd nyolcéves kihagyás után köszöntöttek. Visszatérésük után többedszerre is igazolták, hogy a műfaj mesterei: kevesen tudják ilyen esendővé tenni és széppé varázsolni a gépek rideg hangjait.

Ladytron Music, 2019

Neked ajánljuk