Ötven éve még akadtak hazai muzsikusok, akik úgy hitték, magyarnak kell születni ahhoz, hogy valaki Bartókot autentikusan játszsza. Miért? Mert a zene a nyelv lejtését veszi át, abból táplálkozik, s akinek nem anyanyelve a magyar, annak Bartók is mindig idegen idióma marad. Azóta megtanultuk: ez nem így van. Más nemzetek színeiben muzsikáló művészek sokasága készített az elmúlt évtizedekben jobbnál jobb Bartók- (és Kodály-) felvételeket. Köztük a harminchárom éves norvég hegedűs, Vilde Frang, aki legutóbb a Geyer Stefi-szerelem fájdalmas-szép dokumentumát, a Fiatalkori hegedűversenyt vette lemezre a Francia Rádió Filharmonikus Zenekara társaságában, a kiváló finn karmester, Mikko Franck kitűnő vezényletével. Az előadás nagyon intenzív, energikus és érzékeny, Frang játékát dús hang és éneklő dallamformálás jellemzi, a stílusértelmezés Richard Strauss és Debussy hatására mutat rá.
Hegedűversenyhez többnyire egy másik hegedűversenyt éreznek illőnek hanglemezek készítői, Vilde Frang azonban most egy kamarazenei ritkaságot, a kortárs, George Enescu tizenkilenc évesen írt vonós Oktettjét választotta Bartók mellé. A mű, melyet Erik Schumann, Gabriel Le Magadure, Rosanne Philippens, Lawrence Power, Lily Francis, Nicolas Altstaedt és Jan-Erik Gustafsson társaságában ad elő, a kései Brahms stílusának továbbfejlesztése, rendkívül gazdag hangzással és sok-sok üdítő, kamaszos fegyelmezetlenséggel. Izgalmas a két opus egymás mellett: megmutatja, hogyan formálódott két nemzet nagy zeneszerzőinek nyelve a pályakezdés éveiben.
Warner Classics, 2018
