Lemez

Lapalux: Lustmore

  • Velkei Zoltán
  • 2015. május 30.

Zene

Lapalux az új generációs absztrakt hiphop/soul társasággal érkezett valamikor a 2010-es évek elején, és talán ő vitte a legtöbbre közülük. Viszonylag hamar felfigyelt rá Flying Lotus, és le is szerződtette a Brainfeederhez, ahol aztán olyan slágereket írt, mint a GUUURL és a Without You. Ráadásul ügyesen teljesítette a debütlemezzel kapcsolatos elvárásokat is: a 2013-as Nostalchic mindmáig kellemes élmény, vagy ahogy a Discogson írja valaki: olyan, mintha álmodnál és ébren lennél egyszerre.

Közel kétéves, elektronikus zenei mércével mérve tehát egész komoly hallgatás után jelentkezik most a szerző a második albumával, amellyel a már bejárt úton indul el, ám jóval messzebbre jut. Ez a merészség az, ami miatt megint jó albumot kapunk: nem feltétlenül az elvontsága (meglehetősen könnyedek a ritmusok), hanem inkább az ötletgazdagság és a melódiák miatt. Összetettebbek a zenék, az egyszerű, slágeres hangzás helyett pedig mély megszólalás és olyan dallamok fogadják a hallgatót, amelyek nem feltétlenül másznak bele a fejünkbe már az első hallgatás során. A Lustmore-nak nincs igazán hip­hopos jellege, több soul, valamint ambientes háttér és modern elekt­ro­nika hallható most, de a végeredmény így is nagyon légies, gyönyörködtető és vágyakozó. A két legemlékezetesebb a Closure és a Don’t Mean A Thing, de a többi tizenegy szám is rendkívüli részeket tartogat. Sokkal érettebb, okosabb szerző szólal meg a Lustmore-on, aki továbbra is tudja, hogyan legyen a zenéje giccs nélkül szép.

Brainfeeder/Neon Music, 2015


Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."