Lemez

Lapalux: Lustmore

  • Velkei Zoltán
  • 2015. május 30.

Zene

Lapalux az új generációs absztrakt hiphop/soul társasággal érkezett valamikor a 2010-es évek elején, és talán ő vitte a legtöbbre közülük. Viszonylag hamar felfigyelt rá Flying Lotus, és le is szerződtette a Brainfeederhez, ahol aztán olyan slágereket írt, mint a GUUURL és a Without You. Ráadásul ügyesen teljesítette a debütlemezzel kapcsolatos elvárásokat is: a 2013-as Nostalchic mindmáig kellemes élmény, vagy ahogy a Discogson írja valaki: olyan, mintha álmodnál és ébren lennél egyszerre.

Közel kétéves, elektronikus zenei mércével mérve tehát egész komoly hallgatás után jelentkezik most a szerző a második albumával, amellyel a már bejárt úton indul el, ám jóval messzebbre jut. Ez a merészség az, ami miatt megint jó albumot kapunk: nem feltétlenül az elvontsága (meglehetősen könnyedek a ritmusok), hanem inkább az ötletgazdagság és a melódiák miatt. Összetettebbek a zenék, az egyszerű, slágeres hangzás helyett pedig mély megszólalás és olyan dallamok fogadják a hallgatót, amelyek nem feltétlenül másznak bele a fejünkbe már az első hallgatás során. A Lustmore-nak nincs igazán hip­hopos jellege, több soul, valamint ambientes háttér és modern elekt­ro­nika hallható most, de a végeredmény így is nagyon légies, gyönyörködtető és vágyakozó. A két legemlékezetesebb a Closure és a Don’t Mean A Thing, de a többi tizenegy szám is rendkívüli részeket tartogat. Sokkal érettebb, okosabb szerző szólal meg a Lustmore-on, aki továbbra is tudja, hogyan legyen a zenéje giccs nélkül szép.

Brainfeeder/Neon Music, 2015


Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.