Két különböző könyv, mégis mindegyik fedeléről ugyanaz a bevándorló család mered Manhattan épülő felhőkarcolóira valamikor a huszadik század elején. Ha az olvasó arra gondol, hogy már megint az íratlan szabályokat felrúgó, még egymás borítóit is gátlástalanul lemásoló hazai könyvkiadók egyik újabb vadkapitalista simlijével szembesül - ezúttal téved. Mind a Geopen, mind a Novella a lefordíttatott mű valamelyik angol nyelvű kiadásának borítóját vette át (az amerikai publikációt követően Kanadában és Nagy-Britanniában is piacra dobták őket), s nem tehetnek róla, hogy Cynthia Ozick 2004-ben napvilágot látott regényének egyik új kiadója a rengeteg fennmaradt fényképből éppen azt az egyet találta megfelelőnek, ami Mario Puzo először 1965-ben megjelent könyvének már több kiadásán is szerepelt. A fotó lenyúlása nyilván azért következett be, mert mindkét mű az amerikai irodalomban érthető okból külön kategóriának számító "bevándorlási regény" ('immigrant novel') műfajába tartozik, valamint mindegyik egy sokgyerekes família megpróbáltatásairól szól. De a hasonlóságnak ezzel vége is. Sőt, az intellektuális szerzőnek számító Cynthia Ozick modernizálta a témát korábban kizárólag a bevándorlók szemszögéből megközelítő műfajt. Míg Mario Puzo az első világháború idején bevándorolt olasz családoknak a felemelkedésért, az amerikai álom megvalósításáért folytatott küzdelmét hagyományos formában, "mindentudó narrátorral" ábrázolta, Ozick történetmondója egy, a fasizmus elől Berlinből a külvárosias New York-i Bronxba menekült német zsidó család alkalmazottjának szegődő fiatal amerikai lány, s a könyv az integrálódás nehézségeinek bemutatásán túl egyben az ő felnőtté válásának fejlődési regénye is.
Az Egy letűnt világ örököse a zsidó polgárait elüldöző Óvilágra is visszatekint, ellenben Mario Puzo története szűkebb perspektívájú. Egyike a számtalan irodalmi műnek, melyek azt örökítették meg, milyennek látták a szegény ír vagy kelet-európai bevándorló családok Amerikát, csak éppen a megszokott Lower East Side helyett Manhattan nyugati részén, a West Side-on játszódik. A Mamma Lucia főhőse szegény nápolyi parasztlányként egyből ide, New York "Pokol konyhája" nevű szegénynegyedébe kerül. Kétszer is férjhez megy, s már hatgyerekes anya, amikor hirtelen támasz nélkül találja magát. Bár saját amerikai álma meglehetősen szerény - beérné azzal, hogy fiai, lányai a délolasz erkölcs szellemében nevelkedjenek, legyen fedél a fejük felett, és mindig jusson elég karéj, legalább olívaolajjal és borecettel megöntözött friss kenyér, gyerekei többre vágynak. Egyikük a környék ismert gengszterfigurája lesz - a meggazdagodás ugyan valóban reális lehetőségnek bizonyul, csak éppen a maffia jól bevált hazai gyakorlatát is adaptálni kellett hozzá. A könyv megjelenésekor még újnak számító maffiatörténetet és az árnyalt jellemábrázolást jól fogadták a kritikusok, sőt a művet ma már a legkiemelkedőbb olasz emigráns regényként tartják számon, de Puzo hamar felfogta, hogy pusztán dicséretekből nem él meg. Írói karrierjét a Keresztapa című regénnyel folytatta, és a továbbiakban meg is maradt a busásan jövedelmező témánál, hogy aztán haláláig fájlalhassa, amiért gengsztertörténetei, nem kis részben Francis Ford Coppola világhírű filmjeinek köszönhetően, háttérbe szorították anyja küzdelmes életéről mintázott kedvenc alkotását. A kortárs amerikai írók élvonalába tartozó, nyolcvanadik évét idén betöltő Cynthia Ozick bevándorló értelmiségi figurái szétesnek a korábban ismeretlen szegénység és az ebből fakadó kiszolgáltatottság hatására. A lélekben megroppant házaspár és elhanyagoltságtól sínylődő öt gyerekük sorsát idővel a narrátor egy távoli rokona veszi kézbe, akinek az írónő eleinte mellékszerepet szánt, ám mint egy interjúban bevallotta, kellemes meglepetésére a figura túlnőtt a neki szánt feladaton. Bertram a regény elején a harcos lelkületű Ninel (hogy mennyire harcos, kiderül, ha nevét visszafelé olvassuk) pátyolgatására vesztegeti energiáit, de forradalmi hevületén felülkerekedik a részvét és az együttérzés. Végül rajta múlik, ki örököl meg egy váratlanul tulajdonos nélkül maradt hatalmas vagyont, de azon már ő sem tud segíteni, hogy deus ex machina típusú megjelenéséig a német család amerikai élete maga volt a rémálom.
A fordítások pontosak, azt leszámítva, hogy mindkét fordító megváltoztatta az eredeti címeket. A Puzo-regényt átültető Wertheimer Gábor döntése indokoltnak tűnik: a The Fortunate Pilgrim ('A szerencsés zarándok') a hazai olvasók többségét valószínűleg nem az első bevándorlókra, az Újvilágot megteremtő zarándok atyákra emlékeztetné. Az Ozick könyvét fordító Dezsényi Katalin választása kevésbé tűnik szerencsésnek. A Heir to the Glimmering World ('A csillogó világ örököse') pozitívabb aszszociációkat ébreszt, mint az Egy letűnt világ örököse, s ezáltal az új kissé eltereli az eredeti jelentését. Hiszen a Mitwisser család felnőtt tagjai éppen abba rokkannak bele, hogy a kényszerből maguk mögött hagyott németországi múlt igencsak csillogó (az anya későbbi Nobel-díjasokkal együtt dolgozó tudományos kutató, az apa híres és elismert vallástörténész volt). Ráadásul ugyancsak csillogó, bár szintén mérgező a velük szoros kapcsolatba kerülő amerikai fiatalember, a kisfiú korában egy könyvsorozat főhőseként népszerűvé lett, majd a jogdíjak örököseként huszonévesen pénzben dúskáló Ómaci múltja, aki éppúgy elveszítette a talajt a lába alól, mint a megszokott kulturális közeg és a pénz hiányától egyaránt szenvedő Mitwisserék. Az amerikai történetmondó alkalmazása a hagyományos bevándorlási regényekénél komplexebb ábrázolást tett lehetővé: Mitwisserék (a német szó jelentése "együtt tudó") és saját sorsának alakulásából nem csak a narrátor lány okul. Az olvasó is sokat megtud arról, milyen volt a gazdasági válságból kikecmergő, két világháború közti USA-ban az élet minősége általában.
Geopen Könyvkiadó, 2007, 372 oldal, 2990 Ft; Novella Könyvkiadó, 2007, 348 oldal, 2990 Ft
