Aki akár minimálisan is figyelemmel követte a Ministry nevű, feloszlását évekig halogató, annak véglegességét ezerszer bejelentő, majd hamarosan újra- és újraalakuló úttörő indusztriális metál-banda pályáját, az anélkül is tudta, hogy Al Jourgensen zenekarvezetőnek már rég elment az utolsó csepp józan esze is, hogy megjelent volna ez az új lemez, vagy hogy újra bejelentették volna a (majdani) feloszlást. Szerencse, hogy ebben a műfajban az elgurult pirula inkább pozitívum, mint hátrány. És valóban, a Ministry elkészítette a korai remek és a feloszláskori, nagyon rossz lemezeinek tökéletes elegyét: a From Beer... ugyan kifejezetten nehezen hallgatható, viszont határtalan szabadsága, punkos őrülete és minden szabályt elutasító attitűdje miatt mégis roppant szimpatikus.
Mert azért az igenis szórakoztató a maga módján, hogy Jourgensen képes egy saját magát istenítő himnusszal, majd a pofánvágás szépségeiről elmélkedő nótával kezdeni az egyébként a jól megszokott, leegyszerűsítő és demagóg, pacifista-antiglobalista-antikapitalista témákat felsorakoztató lemezt. Meg az is mindig rokonszenves, ha egy zenekar magasról tesz a hallgatói elvárásokra, és képes kilépni abból az állóvízből, amelyben évekig dagonyázott. Ezen a rokonszenven nem csökkent sokat az sem, hogy így aztán a lemezen agyoneffektezett hangok, elektro-indusztriál zörejek és egy zárlatos kenyérpirítóra emlékeztető zajok váltakoznak minimálakkordokkal kísért versmondással, popos női énekkel vagy arabos hangulatú lant(?)-pengetéssel. Különben is, a rockzenei részek kifejezetten jók, úgy az összetettebb szólók, mint a repetitív akkordok.
Azokat a zenekarokat, amelyek hátat fordítanak minden tradicionálisnak nevezhető dalszerkezetnek, és valami újat mutatnak helyette, általában mély tisztelet övezi, és ez rendben is van így. De nem mindegyikük lemezeit muszáj rendszeresen hallgatni.
13th Planet, 2013
