Lemez

Ministry: From Beer To Eternity

  • Kovács Bálint
  • 2013. október 13.

Zene

Aki akár minimálisan is figyelemmel követte a Ministry nevű, feloszlását évekig halogató, annak véglegességét ezerszer bejelentő, majd hamarosan újra- és újraalakuló úttörő indusztriális metál-banda pályáját, az anélkül is tudta, hogy Al Jourgensen zenekarvezetőnek már rég elment az utolsó csepp józan esze is, hogy megjelent volna ez az új lemez, vagy hogy újra bejelentették volna a (majdani) feloszlást. Szerencse, hogy ebben a műfajban az elgurult pirula inkább pozitívum, mint hátrány. És valóban, a Ministry elkészítette a korai remek és a feloszláskori, nagyon rossz lemezeinek tökéletes elegyét: a From Beer... ugyan kifejezetten nehezen hallgatható, viszont határtalan szabadsága, punkos őrülete és minden szabályt elutasító attitűdje miatt mégis roppant szimpatikus.

Mert azért az igenis szórakoztató a maga módján, hogy Jourgensen képes egy saját magát istenítő himnusszal, majd a pofánvágás szépségeiről elmélkedő nótával kezdeni az egyébként a jól megszokott, leegyszerűsítő és demagóg, pacifista-antiglobalista-antikapitalista témákat felsorakoztató lemezt. Meg az is mindig rokonszenves, ha egy zenekar magasról tesz a hallgatói elvárásokra, és képes kilépni abból az állóvízből, amelyben évekig dagonyázott. Ezen a rokonszenven nem csökkent sokat az sem, hogy így aztán a lemezen agyoneffektezett hangok, elektro-indusztriál zörejek és egy zárlatos kenyérpirítóra emlékeztető zajok váltakoznak minimálakkordokkal kísért versmondással, popos női énekkel vagy arabos hangulatú lant(?)-pengetéssel. Különben is, a rockzenei részek kifejezetten jók, úgy az összetettebb szólók, mint a repetitív akkordok.

Azokat a zenekarokat, amelyek hátat fordítanak minden tradicionálisnak nevezhető dalszerkezetnek, és valami újat mutatnak helyette, általában mély tisztelet övezi, és ez rendben is van így. De nem mindegyikük lemezeit muszáj rendszeresen hallgatni.

13th Planet, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.