Lemez - A kísérlet vége - Soulfly: Conquer

  • Kovács Bálint
  • 2008. július 31.

Zene

A Soulfly működése, mégpedig töretlenül sikeres működése igen kínos - mármint a Sepulturának. Amikor ugyanis Max Cavalera 1996-ban nagy csinnadrattával otthagyta a brazil bandát, a hátramaradottak évekig építgették új arculatukat, hogy bebizonyítsák: a Sepultura nem volt egyenlő Maxszel. Csakhogy míg a Sepultura azóta sem tudott letenni az asztalra egy igazán kiemelkedő lemezt - mondjuk, annyira kiemelkedőt, amennyire 96-ig gyakorlatilag minden korongjuk az volt -, és minden próbálkozásuk az "elrontott" és az "egész jó" között mozgott, addig Max Cavalera kirázott a kisujjából egy rocktörténeti jelentőségű bandát, a Soulflyt. Aligha elvárható persze, hogy a Sepultura legénysége egy emberként dőljön előbb Max lábai elé, majd rögtön utána a kardjába - az mindazonáltal elég sokatmondó, hogy a Soulflynak mind a koncertjei, mind a lemezei lazán porig alázzák sepulturás riválisaikat. Ha riválisnak lehet még egyáltalán nevezni az egykor dicső zenekart.

A Soulfly működése, mégpedig töretlenül sikeres működése igen kínos - mármint a Sepulturának. Amikor ugyanis Max Cavalera 1996-ban nagy csinnadrattával otthagyta a brazil bandát, a hátramaradottak évekig építgették új arculatukat, hogy bebizonyítsák: a Sepultura nem volt egyenlő Maxszel. Csakhogy míg a Sepultura azóta sem tudott letenni az asztalra egy igazán kiemelkedő lemezt - mondjuk, annyira kiemelkedőt, amennyire 96-ig gyakorlatilag minden korongjuk az volt -, és minden próbálkozásuk az "elrontott" és az "egész jó" között mozgott, addig Max Cavalera kirázott a kisujjából egy rocktörténeti jelentőségű bandát, a Soulflyt. Aligha elvárható persze, hogy a Sepultura legénysége egy emberként dőljön előbb Max lábai elé, majd rögtön utána a kardjába - az mindazonáltal elég sokatmondó, hogy a Soulflynak mind a koncertjei, mind a lemezei lazán porig alázzák sepulturás riválisaikat. Ha riválisnak lehet még egyáltalán nevezni az egykor dicső zenekart.

Max Cavalera ugyanis összetrombitált pár bitang jó zenészt - akiket, ha leléptek a főnök mellől, mindig még jobbakkal pótolt -, írt annyi zseniális nótát, hogy ne is kelljen mellettük megemlékezni arról a pár gyalázatosan rosszról, amik azért mindig megbújtak valahogy az albumokon, és annyit próbálkozott a "világzene" minden fajtája és a metál ötvözésével, hogy serény kísérleteit a Curie házaspár is megirigyelte volna. Volt itt törzsi zene, reggae, groove és dub, az ütőhangszerekből valamivel több, mint amit jelenleg ismer a művészettörténet, és nem utolsósorban thrash metal a legjobb fajtából. De ami a legfontosabb: minden egyes lemeze - vagyis a Conquer előtti öt - merőben más volt, mint az előző, és mindegyik hozzáadott valami fundamentálisat a Soulfly világához; mindegyik másban volt erős, de nagyon erős volt mind.

Ennek látszik most vége szakadni: a Conquerből ugyanis a jófajta thrash metalon kívül hiányzik minden, amit idáig felsoroltam. Van némi didzseridu, egy kis duduk és néhány perkás egy-két számban, de csak alibiből: míg eddig az ilyesmi legalább néhány számnak az alapját és egyéniségét adta, addig most ez a kevés is csak gyenge kiegészítés pár szám végén vagy elején. Kísérletezés, pláne újítás egy grammnyi sincs, ahogy semmi olyasmi sem, amit soulflyos stílusnak lehetett eddig nevezni. Persze ha a lemezen nem az ő nevük szerepelne, hanem mondjuk az, hogy az Armageddon Sintérei, akkor biztosan zarándokúton keresném fel a srácok gitároktatóját - de ez a nem kiemelkedően jó old-school thrashlemez így, Soulfly néven az év csalódása.

Roadrunner/CLS, 2008

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."