Lemez - A kísérlet vége - Soulfly: Conquer

  • Kovács Bálint
  • 2008. július 31.

Zene

A Soulfly működése, mégpedig töretlenül sikeres működése igen kínos - mármint a Sepulturának. Amikor ugyanis Max Cavalera 1996-ban nagy csinnadrattával otthagyta a brazil bandát, a hátramaradottak évekig építgették új arculatukat, hogy bebizonyítsák: a Sepultura nem volt egyenlő Maxszel. Csakhogy míg a Sepultura azóta sem tudott letenni az asztalra egy igazán kiemelkedő lemezt - mondjuk, annyira kiemelkedőt, amennyire 96-ig gyakorlatilag minden korongjuk az volt -, és minden próbálkozásuk az "elrontott" és az "egész jó" között mozgott, addig Max Cavalera kirázott a kisujjából egy rocktörténeti jelentőségű bandát, a Soulflyt. Aligha elvárható persze, hogy a Sepultura legénysége egy emberként dőljön előbb Max lábai elé, majd rögtön utána a kardjába - az mindazonáltal elég sokatmondó, hogy a Soulflynak mind a koncertjei, mind a lemezei lazán porig alázzák sepulturás riválisaikat. Ha riválisnak lehet még egyáltalán nevezni az egykor dicső zenekart.

A Soulfly működése, mégpedig töretlenül sikeres működése igen kínos - mármint a Sepulturának. Amikor ugyanis Max Cavalera 1996-ban nagy csinnadrattával otthagyta a brazil bandát, a hátramaradottak évekig építgették új arculatukat, hogy bebizonyítsák: a Sepultura nem volt egyenlő Maxszel. Csakhogy míg a Sepultura azóta sem tudott letenni az asztalra egy igazán kiemelkedő lemezt - mondjuk, annyira kiemelkedőt, amennyire 96-ig gyakorlatilag minden korongjuk az volt -, és minden próbálkozásuk az "elrontott" és az "egész jó" között mozgott, addig Max Cavalera kirázott a kisujjából egy rocktörténeti jelentőségű bandát, a Soulflyt. Aligha elvárható persze, hogy a Sepultura legénysége egy emberként dőljön előbb Max lábai elé, majd rögtön utána a kardjába - az mindazonáltal elég sokatmondó, hogy a Soulflynak mind a koncertjei, mind a lemezei lazán porig alázzák sepulturás riválisaikat. Ha riválisnak lehet még egyáltalán nevezni az egykor dicső zenekart.

Max Cavalera ugyanis összetrombitált pár bitang jó zenészt - akiket, ha leléptek a főnök mellől, mindig még jobbakkal pótolt -, írt annyi zseniális nótát, hogy ne is kelljen mellettük megemlékezni arról a pár gyalázatosan rosszról, amik azért mindig megbújtak valahogy az albumokon, és annyit próbálkozott a "világzene" minden fajtája és a metál ötvözésével, hogy serény kísérleteit a Curie házaspár is megirigyelte volna. Volt itt törzsi zene, reggae, groove és dub, az ütőhangszerekből valamivel több, mint amit jelenleg ismer a művészettörténet, és nem utolsósorban thrash metal a legjobb fajtából. De ami a legfontosabb: minden egyes lemeze - vagyis a Conquer előtti öt - merőben más volt, mint az előző, és mindegyik hozzáadott valami fundamentálisat a Soulfly világához; mindegyik másban volt erős, de nagyon erős volt mind.

Ennek látszik most vége szakadni: a Conquerből ugyanis a jófajta thrash metalon kívül hiányzik minden, amit idáig felsoroltam. Van némi didzseridu, egy kis duduk és néhány perkás egy-két számban, de csak alibiből: míg eddig az ilyesmi legalább néhány számnak az alapját és egyéniségét adta, addig most ez a kevés is csak gyenge kiegészítés pár szám végén vagy elején. Kísérletezés, pláne újítás egy grammnyi sincs, ahogy semmi olyasmi sem, amit soulflyos stílusnak lehetett eddig nevezni. Persze ha a lemezen nem az ő nevük szerepelne, hanem mondjuk az, hogy az Armageddon Sintérei, akkor biztosan zarándokúton keresném fel a srácok gitároktatóját - de ez a nem kiemelkedően jó old-school thrashlemez így, Soulfly néven az év csalódása.

Roadrunner/CLS, 2008

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.