Az elõremutató és sokszínû izlandi zenei színtérrõl már lelkendeztünk korábban a Narancs hasábjain - az elmúlt évek "zenei hurrikánjai" (Björk, Sigur Rós, Múm) mellett a kis sziget felõl egy bágyadtan, kedvesen szemerkélõ hóesés is siklott a kontinens, majd a világhírnév felé egy Emilíana Torrini nevû, magával ragadó énekesnõ személyében. A Björkhöz hasonlóan bájos akcentusú, de sokkal visszafogottabb tünde eredetileg operaénekesnõnek készült, 17 évesen már hírnevet szerzett magának az izlandi Megasztárban, majd a kilencvenes években készült szólólemezeivel (fõként a Love In The Time Of Science albummal) és a különbözõ kollaborációival lett ismert szélesebb körben (angyali hangja hallható Paul Oakenfold Hold Your Hand címû számában, de a Thievery Corporation és a Gus Gus kollektíva lemezein is szerepelt, továbbá Kylie Minogue-nak is írt dalokat, például a Slow c. slágert). Az igazi áttörést és világhírnevet a 2005-ben megjelent Fisherman's Woman hozta meg: ezt a lemezt Emilíana elhunyt kedvesének emléke ihlette, az eredmény mégsem afféle keserû, kibukott gyásztávirat lett, hanem egy melankolikus, visszafogott emlékfüzér. A 2008 õszén megjelent új lemez már sokkal lazább és könnyedebb lett, mint az elõdje volt: Emilíana bátran csapong az énekstílusok és a zenei mûfajok között, a reggae (Me And Armini), a ska (Heard It All Before), a rockabilly (a rakatakázó énektémával megbolondított Jungle Drum) és a folk (a kedves tup-turup vokállal színesített Big Jumps) kerül kellõen popos közegbe. Elektronikát is csak egy dalban hallhatunk: az egymondatos szürreális szöveget ismétlõ Dead Duck folktronikus hömpölygésében. Míg a korábbi Torrini-lemezek otthoni borozgatás közben hatottak igazán, a Me And Armini simán mûködik egy szétcsapott parti hajnali levezetésénél is. Igazi "lejövõs" lemez.
Rough Trade/Neon Music, 2008
****
