James Braddell élete kész regény - hivatalos biográfiái bõszen ecsetelik, miként jutott egy londoni foglaltházból, Amerika érintésével, Olaszországba, majd haza, egyenest a Ninja Tune kiadó szárnyai alá. Éveken át kitartó alkotótársával, Keir Fraserrel (õk együtt a 9 Lazy 9) tökélyre vitték a hangminták, elcsent és direkt e célra rögzített foszlányok összetapasztását és manipulálását. Szólóprodukciója, a Funki Porcini ennél kicsit mélyebb és néha nyugtalanítóbb hangképekkel szolgált a fejcsavarást is óhajtó publikumnak: Hed Phone Sex címû albuma alkalmasint örök klasszikus, s késõbbi lemezei, remixei is nehezen kihagyható csemegék. Hosszú, majd nyolcéves szünet után idén végre úgy gondolta: eljött az idõ egy új album kiadásához (PLOD címû tavalyi hangzóanyaga a netrõl tölthetõ le), s azt kell mondanunk: hangkovács utódai csak tanulhatnak tõle. A tíz szám mindegyike megannyi zenés kaland, suhanás a múltba és a jövõbe - ötletpetárdák tucatjait durrantja, de csak úgy fél kézzel, lazán, hogy meg ne unjuk. Már a nyitó Mancini-parafrázis, a beszédes címû Moog River is mosolyt varázsol a hallgató arcára, vagy a csilingelõ dzsesszkrémmel teletöltött zenés szaloncukor, a Belisha Beacon - izgatott kíváncsisággal várjuk a következõt. Hó csikorog a csizma alatt (The 3rd Man) vagy a megszállott vibrafonos beloopolt szólója vezérli a képzeletbéli dzsesszkombót (The Magic Hands Of Fernando Del Rei), voltaképpen egyre megy - csak egy egész kicsit öncélú, ám annál élvezetesebb, tanulságosabb, vérbeli FP-albumot hallhatunk.
Ninja Tune/Neon Music 2010
**** és fél
