lemez - HATEBREED: HATEBREED

  • Kovács Bálint
  • 2009. december 3.

Zene

Ha lenne ilyen elismerés, a connecticuti Hatebreed biztosan elnyerné az év legenergikusabb bandája díjat: egyrészt annyi kraft szorult a zenéjébe, hogy azt kevésbé zenei, inkább nehézgépipari szakszavakkal lehetne igazán körülírni, másrészt idén már a második lemezük tapossa a földbe a hardcore/metál híveit. Korábban egy kifejezetten jól sikerült feldolgozáslemezzel, a For The Lionsszal jelentkeztek, hogy az alapvető Slayer- és Sepultura-számok saját képükre formálása mellett néhány gyengédebb dallal már akkor megmutassák: nem is áll tőlük annyira távol a dallamos ének, mint amennyire azt egy keményebb HC zenekarról feltételeznénk.
Ha lenne ilyen elismerés, a connecticuti Hatebreed biztosan elnyerné az év legenergikusabb bandája díjat: egyrészt annyi kraft szorult a zenéjébe, hogy azt kevésbé zenei, inkább nehézgépipari szakszavakkal lehetne igazán körülírni, másrészt idén már a második lemezük tapossa a földbe a hardcore/metál híveit. Korábban egy kifejezetten jól sikerült feldolgozáslemezzel, a For The Lionsszal jelentkeztek, hogy az alapvetõ Slayer- és Sepultura-számok saját képükre formálása mellett néhány gyengédebb dallal már akkor megmutassák: nem is áll tõlük annyira távol a dallamos ének, mint amennyire azt egy keményebb HC zenekarról feltételeznénk.

És hogy ez nem csak egyszeri kilengés volt, azt hivatott demonstrálni a nemes egyszerûséggel Hate-breed névre keresztelt ötödik sorlemez is - vagy legalábbis egy része. Eleinte ugyanis épp azt kapjuk, amit már megszoktunk a Jamey Jasta vezette zenekartól: hol középtempós, hol valamivel gyorsabb, thrash metal ihletésû hardcore-t, a széplelkû zenebarátok számára alighanem kifejezetten rémisztõ üvöltéssel. Aztán ha addig nem is tûnt fel, a No Halos For The Heartless óó-zós stadionrefrénjénél már igazán gyanús kezd lenni, hogy valami változás azért mégiscsak van itt az eddigi lemezekhez képest - és akkor még nem is hallottuk az Every Lasting Scar kis túlzással rádiókompatibilisen dallamos refrénjét vagy a hardcore-mércével mérve egészen andalító, lírai instrumentális számot (Undiminished).

Ami pedig nem változott, az az okos, mûfajához és durvaságához képest összetett zene - halld elsõsorban a basszusszólót a Through The Thornsban, vagy a dallamos verzékkel váltakozó, igazi HC-zúzást a Pollution Of The Soulban. Akinek pedig túlzás ennyi dallamosság egy hardcore-lemezen, az továbbra is vissza-visszatérhet a felülmúlhatatlan, 2003-as The Rise Of Brutalityhez.

E1/Universal, 2009

****

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.