lemez - Iron & Wine: Kiss Each Other Clean

  • - nvg -
  • 2011. február 24.

Zene

Felettébb boldogító pillanat, amikor egy művész a szemünk láttára szabadul meg a korlátaitól - ám az is előfordul, hogy valaki a tehetségét gúzsba kötő béklyói nélkül egyszerre dermesztően idegennek látszik, s mintha kiteljesedve csak halovány visszfénye volna önmagának. Samuel Beam például (aki voltaképpen egy személyben jelenti az I&W-t) évtizedes pályája javában főként úgy volt nevezetes egyre gyarapodó ismerői között, mint aki időtlen magányban pengeti a bendzsót vagy az akusztikus gitárját, s megszeppent falzettjén gyengéd folkdalokat suttog a magnójába - ilyenformán pedig igencsak hajmeresztő élményt nyújt, amikor eme sűrű szakállú remete az új lemezének egyik számában (Me and Lazarus) funkys basszustémára szexisnek vélhető dallamot huhog.
Felettébb boldogító pillanat, amikor egy mûvész a szemünk láttára szabadul meg a korlátaitól - ám az is elõfordul, hogy valaki a tehetségét gúzsba kötõ béklyói nélkül egyszerre dermesztõen idegennek látszik, s mintha kiteljesedve csak halovány visszfénye volna önmagának. Samuel Beam például (aki voltaképpen egy személyben jelenti az I&W-t) évtizedes pályája javában fõként úgy volt nevezetes egyre gyarapodó ismerõi között, mint aki idõtlen magányban pengeti a bendzsót vagy az akusztikus gitárját, s megszeppent falzettjén gyengéd folkdalokat suttog a magnójába - ilyenformán pedig igencsak hajmeresztõ élményt nyújt, amikor eme sûrû szakállú remete az új lemezének egyik számában (Me and Lazarus) funkys basszustémára szexisnek vélhetõ dallamot huhog.

Az utóbbi idõk egyik legkedveltebb indie-folkistája már a szépséges Woman King EP-n, illetve a Calexicóval közös korongon (In The Reins) látványos búcsút intett a lo-fi bájnak, de még a dúsan meghangszerelt The Shepherd's Dog is jószerével megõrizte a korai anyagok szemérmes, rezervált karakterét. Ehhez képest az új lemez már egy önbizalomtól és ambíciótól kicsattanó énekes-dalszerzõt mutat, aki nagy kedvvel csillogtatja szárnyaló hangját, s rendre gazdagon csipkézi nagyszabású tételeit. Hol dzseszszes furulya, hol kedvesen csipogó pánsíp, hol rekedtes szaxofon színesíti az elegánsan rétegzett hangképet, a sokszínû szerzemények végén olykor szertelen ráadás fityeg, s közben folyvást bugyog, ciripel vagy cincog a kulissza - mindez egészében pedig jócskán közelebb van valamiféle túlproducerelt, a hetvenes éveket idézõ rádióbarát soft-rockhoz, mint mondjuk Townes Van Zandthez. Szembetûnõ tehát a mûvészi megújulás, ám a dalok közt (egy-egy kivételtõl eltekintve, mint amilyen például a Tree By The River nosztalgikus twee-popja, vagy a hárfával spékelt, himnikus Godless Brother In Love) alig akad igazán megkapó.

Warner, 2011

***

Figyelmébe ajánljuk