Bizony, hosszú idõ telt el azóta, hogy a kis Rajko Müller karácsonyra kapott játékorgonáján elõször kezdett pötyögve elektropopszámokat fabrikálni. A már másfél évtizede Isolée néven alkotó frankfurti zeneszobrász annyit nyilvánvalóan megõrzött e korai idõkbõl, hogy a legbanálisabbnak tûnõ hangok, a legfurább puttyogások is meglelhetik a helyüket - ha értõ ember rakja belõlük össze a számot. Isolée-t sokan és régóta respektálják a páratlan mûgondért, a szinte hibátlan kompozíciós érzékért, és mindenekelõtt szélesen szárnyaló fantáziájáért. Sokszor emlegetik, milyen erõsen inspirálta (a címkézési kényszer miatt microhouse-nak titulált) munkáit a kora nyolcvanas évek posztpunk/new wave, többé-kevésbé már elektronikus popzenéje, no meg a kora kilencvenes évek kortalanul zseniális, agyas ambient/kísérleti elektronikus elõadói. Müller számára ezek leginkább jól elaborálható forrásmunkák, s egyben eleven példák arra, mit lehet kezdeni az elektronikus hangzással.
A most megjelent Well Spent Youth mindössze a harmadik albuma, de hát Müller sem tipikusan ebben a formátumban alkot - éppen ezért meglepõ, milyen szépen megformált, elegánsan ívelõ nagylemezt rakott össze. Formailag többnyire (de korántsem kizárólag) minimalista house-t hallunk, de senki se várjon parkettrobbantó pörgetést. Néha idétlennek tûnõ, de mindenképpen bájos analóg szintihangokból, lassan bontakozó melódiákból, hangfoszlányokból, töredékes vokálokból épülnek fel a számok, amikor pedig mindehhez hozzácsap egy-egy hipnotikus grúvot, szem nem marad szárazon. Melegen ajánlott mindenkinek, aki jól tûri az okos elektronikát.
Pampa/Deep Distribution, 2011
**** és fél
