lemez - PARADISE LOST: FAITH DIVIDES US - DEATH UNITES US

  • - vincze -
  • 2009. október 15.

Zene

Fogadni mernék, hogy a brit Paradise Lost új lemezét a kellő hozsannázással fogadja majd a rocksajtó. Ennek pedig egyetlen oka van: épp tíz éve jelent meg a zenekar vízválasztó lemeze, a Host, amely szakítani igyekezett a bevált rockklisékkel - úgy, hogy a jellegzetes, borongós hangulat és a kiváló dalok megmaradjanak -, és ezt az albumot világszerte olyan elutasítás fogadta a kritika részéről, hogy a zenekar azóta kétségbeesett időutazást játszik, és minden anyaguknál igyekeznek felidézni egy szeletet a saját múltjukból, abból az időszakból, amikor a metálsajtó szerint még nem adták el magukat.
Fogadni mernék, hogy a brit Paradise Lost új lemezét a kellõ hozsannázással fogadja majd a rocksajtó. Ennek pedig egyetlen oka van: épp tíz éve jelent meg a zenekar vízválasztó lemeze, a Host, amely szakítani igyekezett a bevált rockklisékkel - úgy, hogy a jellegzetes, borongós hangulat és a kiváló dalok megmaradjanak -, és ezt az albumot világszerte olyan elutasítás fogadta a kritika részérõl, hogy a zenekar azóta kétségbeesett idõutazást játszik, és minden anyaguknál igyekeznek felidézni egy szeletet a saját múltjukból, abból az idõszakból, amikor a metálsajtó szerint még nem adták el magukat.

Az új lemeznél sincs ez másképp, csak míg például a Hostot követõ Believe In Nothing a One Second lemez gyengébb minõségben elkövetett reprodukálása volt, addig a Faith-nél egyenesen a Shades Of God-Icon éráig ment vissza a zenekar. A megtévedés korszakára csak néhány, óvatosan adagolt szintitéma emlékeztet, és Holmes hangja, ami szerencsére még mindig képes fejlõdni, és nem változott vissza a hõskor egydimenziós vokálozásává.

Szerencsére ezzel együtt is vannak értékes pillanatai az új anyagnak. Rögtön az elején ellövik az As Horizons Endet, kicsit késõbb pedig a First Lightot, és ezek mutatják a legjobban, miért volt mûfajteremtõ a Paradise Lost annak idején. Nem is tudják végig hozni a minõséget: a lemez a közepe-vége felé már annyira ellaposodik, hogy az ember inkább visszaugrat a klasszisra sikerült nyitódalokra, miközben azon szomorkodik, hogy a Host óta a Paradise Lost jó dalokból ugyan többet is írt, de teljes értékû lemezt soha.

Century Media/EMI, 2009

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.