A Kelet-Berlinben felnõtt Kalkbrenner pályafutása tulajdonképpen szokványosnak mondható az egyívású kollégák között: elõbb zeneiskolába jár, ahol trombitálni tanul (meg némi szolfézst, nyilván), azután a kilencvenes évek elején beszippantja õt is az elektronikus tánczene. Az évtized közepén már számos klubban rezidens lemezlovas - miközben nagy tévécsatornáknál dolgozik mint szerkesztõ, illetve producer. Már vagy tíz éve azonban csak a zenének él: ekkortól jelennek meg saját zenéi fõként a berlini BPitch Recordsnál, s azóta járja fáradhatatlanul a világot (most pénteken éppen a Merlinben játszik). Azok közé tartozik, akik sikerrel szintetizálják a jelen és a közelmúlt elektronikus tánczenei örökségét (már ami a 4/4-ben íródott house- és technovilágot illeti), ami az esetek jó részében helyi hagyományt is jelent - a német techno régóta világmárka, konvertibilis kulturális valuta, amit mindenhol remek árfolyamon váltanak. A deep house és minimal techno alapzatokat érdekesen színesíti, ahogy Kalkbrenner átértelmezve, de megértõ jelleggel asszimilálja a trance motívumkincsét, az érdekes szintiszõnyegeket és az aljasul megkapó melódiákat: néha már majdnem "szokványos", könnyen dekódolható dallamok járják át az alapvetõen azért szikár ritmikai konstrukciót. Melankolikus darabok (mint az Aaron vagy az Azure) nyomán zaklatottabb, ámde pumpálósabb részek következnek, hogy megint visszatérjenek a melódiák. A nagyvárosi létezés minden (sokszor már közhelyesen emlegetett) ambivalenciája benne van ebben a zeneanyagban, ami a célnak (filmzenérõl van szó) remekül megfelel.
BPitch Control, 2009
**** és fél
