lemez - SLAYER: WORLD PAINTED BLOOD

  • - vincze -
  • 2009. december 10.

Zene

Tisztában vagyok vele, hogy a Slayer ásatag zenekar, huszonvalahány éve ugyanazt játssza, olyan tagokkal, mint az eltúlzott G.I. Joe-mészárosra emlékeztető Kerry King gitáros, a tremolókar-rángató értelmetlen gitárszólók legikonikusabb figurája, vagy hathúros társa, Jeff Hanneman, az ostoba arcberendezésű Völkischer Beobachter-olvasó huszonegyedik századi megfelelője, továbbá azzal is, hogy a világ legjobb thrash metal anyaga, a Reign In Blood után a Slayer elvesztette létezésének értelmét, mert azt úgyse fogja túlszárnyalni soha.
Tisztában vagyok vele, hogy a Slayer ásatag zenekar, huszonvalahány éve ugyanazt játssza, olyan tagokkal, mint az eltúlzott G.I. Joe-mészárosra emlékeztetõ Kerry King gitáros, a tremolókar-rángató értelmetlen gitárszólók legikonikusabb figurája, vagy hathúros társa, Jeff Hanneman, az ostoba arcberendezésû Völkischer Beobachter-olvasó huszonegyedik századi megfelelõje, továbbá azzal is, hogy a világ legjobb thrash metal anyaga, a Reign In Blood után a Slayer elvesztette létezésének értelmét, mert azt úgyse fogja túlszárnyalni soha.

Ezeket a dolgokat csak azért muszáj tudatosítani rögtön az elején, hogy a World Painted Bloodot nyitó címadó dal hallatán úgy felejtsük el õket, mintha villámcsapásszerûen támadt volna ránk az Alzheimer-kór. Mert annak ellenére, hogy ez a lemez teljesen tipikus Slayer, vagyis gorombán menetelõ, illetve még épp decensre gyorsított tika-tika tempóban száguldó thrash-dalokat hallunk Tom Araya utánozhatatlan, kicsit recitálva magas fekvésben elkántált vagy csak úgy elüvöltözött soraival és Kerry King védjegyszerû szólóival, amelyekben a pár milliszekundumos delay-effektet bekapcsolva megfog egy üveghangot, aztán pontosan úgy húzza meg, illetve nyomja le a tremolókart, hogy pont egy negyed hanggal essen ki az aktuális hangnembõl, épp úgy, mint huszoniksz évvel ezelõtt - szóval mindezek ellenére az utolsó akkord lecsengése után az ember azt hiszi, hogy túlélt egy újabb háborút, a világ pedig vérben úszik. És valljuk be õszintén: nem sok ötven felé ballagó metálzenész van, aki hitelesen hozza rá az emberre az ilyesfajta szívbajt.

American/Sony, 2009

*****

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.