Lemez - Túlságosan steril - Death Cab For Cutie: Codes And Keys

Zene

2010 a geekek éve volt: tarolt Kick-Ass, Scott Pilgrim meg Mark Zuckerberg, és ha egy olyan gyógyegér, mint Ben Gibbard feleségül vehet egy annyira bájos színésznőt, mint a She & Him duóban zenészként is jeleskedő Zooey Deschanel, akkor egyértelműen jó idők járnak a korábban lesajnált SZTK-szemüveges, testnevelésből már a kinézetük alapján felmentett exbalekokra.

2010 a geekek éve volt: tarolt Kick-Ass, Scott Pilgrim meg Mark Zuckerberg, és ha egy olyan gyógyegér, mint Ben Gibbard feleségül vehet egy annyira bájos színésznőt, mint a She & Him duóban zenészként is jeleskedő Zooey Deschanel, akkor egyértelműen jó idők járnak a korábban lesajnált SZTK-szemüveges, testnevelésből már a kinézetük alapján felmentett exbalekokra.

A szóban forgó úriember zenekarára, a Washington államból tizennégy éve indult Death Cab For Cutie-ra (ilyen nevet is csak geekek adhatnak...) már korábban rámosolygott a szerencse: 2004-ben leszerződtek egy nagy kiadóhoz, az Atlantichez, és az egy évvel később már náluk kiadott ötödik album, a Soul Meets Body című zseniális slágert tartalmazó Plans befért az amerikai top 5-be, a 2008-as Narrow Stairs pedig meg sem állt a lista csúcsáig. Ráadásul nem azt a kifejezetten rádióbarát zenét tartalmazta, hanem a zenészek kinézetéhez hű keserédes indie popot, melyet hazai vonalról esetleg a Modest Mouse-hoz és a Nada Surfhöz lehetett hasonlítani, a tengeren innenről pedig talán a Belle And Sebastian jelenthette a legközelebbi analógiát.

Hogy 2011 is a geekek éve lesz-e, még nem tudni biztosan, mindenesetre a Death Cab For Cutie legújabb albuma, a Codes And Keys bajosan járul hozzá a további sikerekhez. Pedig a kezdeti jelek biztatóak voltak: a New Moon filmzenéjéhez készített Meet Me On The Equinox kellemes sláger volt, és ennek a lemeznek simán a húzódala lehetne - de nem került fel rá. Van viszont helyette új irányvonal: számos dalban, például a nyitó Home Is A Fire-ben tömény elektronika zúdul a gyanútlan hallgatóra - olyan, mintha belassított drum & basst hallanánk, amire ezektől a csávóktól nemrég még senki nem számított. Gitárt bevallottan keveset használtak, több dal, így a Portable Television, a címadó tétel és a dobot teljes mértékben nélkülöző Unobstructed Views is zongora-alapú - utóbbi a lemez kevés kiemelkedő pillanata közé tartozik elnyújtott intrójával és kellemes vonós aláfestésével. A gitár a Stone Roses-os maxiban, a You Are A Touristban legalább hangsúlyos, az Underneath The Sycamore viszont a Coldplay későbbi, szarabb cuccait idézi.

És hogy azért ne csak panasz legyen: a Doors Unlocked And Open egy izgalmas posztpunkos darab, Joy Division-ös basszussal (ráadásul Gibbard egyfolytában azt hajtogatja benne, hogy "isolation"), de ettől még a Codes And Keys egy túlságosan steril indie-AOR alkotás, mely lehet, hogy célt téveszt: a régi rajongóknak túl mainstream, a rádióbarátoknak meg még nem eléggé az. Talán nem ártana ismét független vizekre evezni.

Atlantic/Warner, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.