A Szigetet is megjárt angol trió pontosan két évvel a debüt után most elõrukkolt a folytatással, mely hátrébb tolja a gitárokat és elõrébb a szintetizátorokat, ami talán annak is köszönhetõ, hogy a lemezt a korábban a DM-mel is dolgozó Alan Moulder gondozta. A billentyûk miatt további 80-as évekbeli elõdök idézõdnek fel: itt a Duran Duran, a Eurythmics, a Human League és az A-ha is, ami azt jelenti, hogy a Ritual a legutóbbi The Killers-album, a Day & Age közvetlen szellemi rokonává avanzsál. Ezzel még nem is lenne baj, csak hát az a helyzet, hogy a nyitó Is Love-ot leszámítva egyik dal sem üti meg a To Lose My Life színvonalát. Van azért egy-két apró felvillanás: a Bigger Than Us dallama, a Peace & Quiet klaxonsos refrénje, a 90-es évek eleji DM-hangulatot hozó Turn The Bells hangzása egy-egy pillanatra elfeledteti az emberrel, hogy egy klasszikusan félresikerült, nehéz második albumot hall, melyen a halál témája helyett ezúttal a szerelem útvesztõit boncolgatja ez a három jól nevelt, még mindig csak a húszas évei legelején járó srác. Ami pedig a borítót illeti: lassacskán törvényben kéne tiltani a Ragyogás ikerlányainak koppintását.
Universal, 2011
***
