lemez - WHITE LIES: RITUAL

Zene

A tavalyelőtt berobbant White Lies pár évvel lemaradt a 2000-es évek közepén tetőző nagy Joy Division-revivalról, de a To Lose My Life című bemutatkozó lemez tartalmazott annyira jó slágereket, hogy az ember elnézte nekik a fáziskésést. Ráadásul a legendás manchesteri elődön kívül sikerült még magukévá tenni a Depeche Mode-ot, a Tears For Fearst, az Echo & The Bunnyment és a Midge Ure-féle Ultravoxot is.
A tavalyelõtt berobbant White Lies pár évvel lemaradt a 2000-es évek közepén tetõzõ nagy Joy Division-revivalról, de a To Lose My Life címû bemutatkozó lemez tartalmazott annyira jó slágereket, hogy az ember elnézte nekik a fáziskésést. Ráadásul a legendás manchesteri elõdön kívül sikerült még magukévá tenni a Depeche Mode-ot, a Tears For Fearst, az Echo & The Bunnyment és a Midge Ure-féle Ultravoxot is.

A Szigetet is megjárt angol trió pontosan két évvel a debüt után most elõrukkolt a folytatással, mely hátrébb tolja a gitárokat és elõrébb a szintetizátorokat, ami talán annak is köszönhetõ, hogy a lemezt a korábban a DM-mel is dolgozó Alan Moulder gondozta. A billentyûk miatt további 80-as évekbeli elõdök idézõdnek fel: itt a Duran Duran, a Eurythmics, a Human League és az A-ha is, ami azt jelenti, hogy a Ritual a legutóbbi The Killers-album, a Day & Age közvetlen szellemi rokonává avanzsál. Ezzel még nem is lenne baj, csak hát az a helyzet, hogy a nyitó Is Love-ot leszámítva egyik dal sem üti meg a To Lose My Life színvonalát. Van azért egy-két apró felvillanás: a Bigger Than Us dallama, a Peace & Quiet klaxonsos refrénje, a 90-es évek eleji DM-hangulatot hozó Turn The Bells hangzása egy-egy pillanatra elfeledteti az emberrel, hogy egy klasszikusan félresikerült, nehéz második albumot hall, melyen a halál témája helyett ezúttal a szerelem útvesztõit boncolgatja ez a három jól nevelt, még mindig csak a húszas évei legelején járó srác. Ami pedig a borítót illeti: lassacskán törvényben kéne tiltani a Ragyogás ikerlányainak koppintását.

Universal, 2011

***

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.