Zene
„Lépten-nyomon előtör”
Soullal és blueszal átitatott zenéjével a szélesebb popközönséget is megérintette: harmadik lemezéből, a 2013-as Liquid Spiritből egymillió példányt adtak el. A templomi énekesből Grammy-díjas globális sztárrá nőtt kaliforniai előadó július 14-én a VeszprémFesten lép fel – ennek apropóján beszéltünk vele telefonon.
„Tilos a nyenyere”
Óindiai szörfzenéről, Rákosi-kori tánciskoláról és a nyugatosokról is beszélgettünk a Mystery Gang frontemberével a zenekar új albuma kapcsán.
„Nincs bennem hiányérzet” - Révész Sándor énekes
A Piramist nem hozza vissza, csak a dalokat akarja még utoljára felidézni. Erdős Péter által elkaszált akusztikus projektjéről és Szakcsi Lakatos Bélával közös jammeléseiről is beszélgettünk vele.
Rózsát terem
A dél-londoni The Invisible triót remek és ihletett zenészek harmonikusan együttműködő kollektívájaként ismerte meg a világ: amellett, hogy számtalan neves zenészkollégájuk albumán muzsikáltak már (Dave Okumu énekes-gitáros emellett még keresett producer is), időről időre elkészítik saját soros albumaikat, most éppen a harmadikat.