A 27 éves, amúgy főrendi származású angol folkénekesnő szupertehetségként alig 18 évesen jelentette meg első lemezét (Alas, I Cannot Swim, 2008). Azóta csaknem szabályos időközönként, kétévente érkezett újabb albuma, idén tavasszal immár a hatodik, a Semper Femina, ami a legerősebbek közé tartozik.
A hibátlan ízlés, a jó kompozíciós készség, a dalszerzői véna mellett Marling kivételes érzékkel találja meg azt a pontos és szívbe markoló tónust is, amivel a dalok rendre célba érnek. A Vergilius Aeneisének egyik sorából kölcsönzött, és a Nouel című dalban kibontott Semper Femina („mindig nő”) árulkodó: a szerepjátékra mindig kész, a dalait a legjobb értelemben megkomponáló, de magától néha finom, kétértelmű iróniával el is távolító énekesnő egy dalos poéta szenzibilitásával járja körül a témát. Most nyugodtan kiemelhetjük a szinte kötelezően szép, lefegyverző, de épp ezért sokszor megtévesztő énekhangot, mivel Marling tökéletesen életre is kelti a dalaiban rejtőző, csavarokat sem nélkülöző mini történeteket. A kilenc egyaránt erős szerzemény azonban nem ütne úgy, ha a finoman bontogatott, ritkán elektromosan torzított gitárakkordokhoz nem társulna némi dob, sok helyütt hangsúlyos és erős bőgőjáték, pontosan elhelyezett vonósok, sőt néha még némi minimalista elektronika is.
Laura Marling/Deep Distribution 2017
