Lemez

Wire: Silver/Lead

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2017. május 27.

Zene

A Wire a brit punk első hullámával bukkant fel 1977-ben, de a zenekar radikális minimalizmusa, kompromisszummentes művészi hozzáállása, határtalan popérzékenysége és kielégíthetetlen kísérletező kedve (valamint ezek szikrázó kölcsönhatása) okán már a kezdet kezdetén kilógott a kortársak közül. ’77 és ’79 között született három nagylemezével a Wire megelőlegezte, majd csúcsra járatta a posztpunkot, megalkotta az elkövetkező évtizedek független gitárzenéjének formanyelvét, emellett pedig (és ez még fontosabb) mai füllel is érvényes, friss hangzású és semmi máshoz nem hasonlítható dalokat írt. Ugyanakkor persze jogos a kérdés, hogy mennyire lehet érdekes egy negyven éve működő (illetve többnyire működő) zenekar tizenhatodik (de ha az egész családfát nézzük, akkor inkább mondjuk az ötvenedik) nagylemeze. Pláne, hogy még csak nem is valami hosszan érlelt, jelentőségteljes visszatérésről van szó, hiszen az évtizedforduló óta ez már az ötödik album.

De a Silver/Lead második dala igen előzékenyen és elegánsan oszlat el minden kétséget. Hirtelen nem is tudnánk megmondani, mikor írt utoljára bárki ennyire jó számot ebből a generációból; legfeljebb talán a Damned vagy Julian Cope az előző évtized vége felé. A csodás Short Elevated Period sodró, motorikus tempója, puha, összefolyó gitárzúgása és mézédes énekdallamai tényleg a legnagyszerűbb formájában mutatják a zenekart; ugyan a többi dal öregesebb-komótosabb, és inkább a zenekar kezdetektől meglévő pszich-popos oldalát erősíti, azért erős és ihletett a produkció. Hatvan év feletti popzenészektől már aligha várható, hogy a század eleji izmusok legformabontóbb és legmeghökkentőbb törekvéseit öntsék másfél perces, szikáran zakatoló vagy teljesen elvarázsolt punk- és popdalokba, ahogy azt tették négy évtizeddel ezelőtt. Nem fontos lemez, tétje sincs már talán, de jó, hogy megszületett.

Pinkflag, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.