„A táj, mely e pillanatban feltárul előttünk, zsibbadt őszi álmát alussza; a költő maga jár az alvó éjszakai tájon. „Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén a riadó vak mélységet fölverje szavával? Fojtó fájdalomból tör fel a hang, magányos vándor hangja a pusztai éjszaka borújában. Hol a hős, kiben ez a föld egyszer megálmodta magát, hol a legenda, melyben sorsát felidézte és felmagasztalta, a csoda, mellyel örök kérdései megoldódtak? Hol a föld, mely ilyen álmokat termett s hol maga a nép, mely így tudott álmodni? – Sóhajt a homály és nyög a pusztaság: Nincs, nincs sehol! Hiába jöttél, magányos ember, szívedben megkésett melódiákkal. Itt, ezen a vigasztalan tájon még dicsőségről és napfényről álmodozol? De nézzétek, mintha pusztai pásztortűz távoli fényéből, lidércből és csillagtűzből szövődnék össze egy csodálatos jelenés: egyszerre mozdul a homály s alakot ölt az őszi pára. Jön, jön az árnyék és ó csodák-csodája: ő az, akit a vándor várt és szólított. Már lendíti karját, már feszíti mellét, már dobog a föld léptei alatt; nézzétek, már itt is áll, forró, csatázó kedvvel, égő szemekkel, bátor és szabad fiatalságában.” Ilyen szárnyas szavakkal méltatta és értelmezte Kodály Zoltán meghittje, Szabolcsi Bence 1928-ban a Háry Jánost, és azon belül is az akkor a műbe bekerült Nyitányt. Hogy ma tudunk-e ennyire hinni a Háry Jánosban, az olyan nyitott kérdés, amelyre a Budapesti Tavaszi Fesztivál idei utolsó produkciója megpróbál majd érdemi választ adni (Nemzeti Hangversenyterem, április 23., fél nyolc). A Háry János fesztivál-előadásának rendezője Anger Ferenc, karmestere pedig a legeslegelső Háry fia, az ifjabb Palló Imre lesz, míg a jeles operaénekeseket és színészeket felvonultató szereposztás élén a fiatal bariton, Dobák Attila (képünkön) nevét találjuk.
A fővárosi koncertélet persze a fesztiváltól függetlenül és a fesztiválon túl is tékozlóan gazdag lesz ezekben a napokban. Így aztán szombat este, mintegy mellékesen, Rossini Stabat materét hozza elénk az Óbudai Danubia Zenekar tematikus sorozata, amelynek középpontjában ezúttal a pesarói hattyú életműve áll (BMC, április 22., hét óra). Hámori Máté fog vezényelni, a szólisták között pedig Celeng Mária és a basszista Rácz István is ott szerepel majd. Aztán felhangzik még a két páros sorszámú Brahms-szimfónia Vásáry Tamással és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával (Nemzeti Hangversenyterem, április 27., fél nyolc), valamint Prokofjev 7. szimfóniája és Glinka bálias hangulatú Keringő-fantáziája a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában, méghozzá egy fiatal ausztrál karmester, Vladimir Fanshil vezényletével (Zeneakadémia, április 26. és 28., háromnegyed nyolc). No, és Budapestre érkezik péntek estére egy méltán nagynevű tenorista is: Marcelo Álvarez, aki Verdi-, Puccini- és Giordano-áriákat, továbbá nyilván olasz dalokat és – argentin lévén – esetleg még valami dél-amerikai különlegességet is énekel majd nekünk világhódító hangján (Nemzeti Hangversenyterem, április 28., fél nyolc). Csekélység!
