Lemez

Jean Rondeau: Bach Dy­nas­tie

  • - csk -
  • 2017. május 27.

Zene

A historikus régizene-előadó­praxis utóbbi évekbeli felfedezettjei­nek egyike, a francia csembalista (1991) nemcsak extravagáns megjelenésével és viselkedésével tér el az átlagtól: játékának technikai virtuozitása, szuggesztivitása és indulatgazdagsága is figyelemre méltó.
Jean Rondeau afféle fenegyereke lett a csembalónak mostanában: olyan muzsikus, aki popsztárok módjára építi fel imázsát, ugyanakkor a közönség nemcsak meghökkentő gesztusokra számíthat tőle, de eredetiségre és elgondolkodtató ötletekre is. Első lemeze, a John Lennon hajdani LP-jét emlékezetünkbe idéző című Imagine (2015) kizárólag Bach zenéjéből válogatott, de főként átiratokra összpontosítva, s ezzel több jól ismert kompozíciót új megvilágításba helyezett. A következő korong, a Vertigo (2016)
Jean-Philippe Rameau zenéjét tekintette fő forrásának, ám a népszerű francia barokk szerző művei mellé helyezve egy manapság kevésbé kultivált kortársa, Joseph-Nicholas-Pancrace Royer mára elfeledett darabjait is felfedeztette közönségével. Most itt egy újabb CD, a Bach Dynastie, amely Johann Sebastian művei mellett három legjelentősebb fia, Johann Christian, Carl Philipp Emanuel és Wilhelm Friedemann alkotásait konfrontálja egymással. Öt művet hallunk, egy kivételével versenyműveket, ötletes és elegáns módon nem zenekari, hanem nagyon takarékos kamarazenei kísérettel. Az előadásmód pontos, karaktergazdag, expresszív. Mit sugall egy ilyen CD? Elsősorban azt, hogy Bach fiai is apjukhoz méltó, jelentős muzsikusok voltak – de az is fontos élmény és tapasztalat, hogy a lemez néhány műbe tömörítve felvillantja a folyamatot, amelynek során a tetőző barokk fokozatosan átalakul valami mássá: olyan egymástól is különböző, átmeneti stílusokká, amelyek már a bécsi klasszikát készítik elő. Ha a stílusok átmenetiek is, Rondeau és a hozzá csatlakozó szextett (öt vonós és egy fagottos) előadása nem hagy kétséget a darabok kvalitása felől.

Erato, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.